Pesti Srácok

Politikai csatározások Hajas László belvárosi szalonja körül

null

Juhász Péter szerint áron alul jutott hozzá a sztárfodrász az üzletéhez, Hajas szerint minden tiszta. Az ellenzéki politikus 85 millió forintos mutyival vádolja Hajas Lászlót.

Juhász szerint jóval a piaci értéke alatti áron juthatott hozzá üzletéhez a mesterfodrász.

Tavaly szeptemberben a 159 négyzetméteres fodrászat 46 millió forintért kelt el, vagyis négyzetméterenként nem egész 292 000 forin­tért adta el az önkormányzat. A szomszédos étterem vételára ennek majdnem a háromszorosa, amelyet most fizet érte egy vevő piaci alapon. A 146 négyzetméteres ingatlan 122 millió forintért talált új tulajdonosra, tehát négyzetméterenként 834 000 forint az ára. A két ingatlan négyzetméterára között több mint félmilliós különbség van. Ez azt jelenti, hogy ha az utóbbi a valós piaci ár, akkor a fodrászat eladásánál 85 millió forinttal károsult a kerület lakossága – indokolt Juhász.

PestiSracok facebook image

– 1991 óta vagyok bérlője ennek az üzletnek – magyarázta a mesterfodrász a Borsnak. – Eredendően az alapterülete jóval kisebb volt, én építettem bele egy galériát, ami viszont nem hasznos területű, 180 centi a belmagassága. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan bérlője voltam, és bár szerettem volna megvenni, nem engedhettem meg magamnak. Most kedvezményes kölcsönhöz jutottam, és azzal, hogy több mint húsz éve bérlem, egyrészt elővásárlási jogom volt, másrészt kedvezményeket kaphattam. Most a bérleti díj dupláját fizetem havonta. Nincs itt semmiféle svindli és mutyi – mondta Hajas a Borsnak, hozzátéve, hogy természetesen áll bármilyen vizsgálat elé.

Belváros-Lipótváros Önkormányzatának sajtóreferense közleményben tájékoztatta a lapot az ingatlan körül kialakult csatározás ügyében.

“Juhász Péter november 12-i nyilatkozatával jogellenesen cselekedett, mert olyan információkat tárt a nyilvánosság elé, amelyeket csak a november 13-i zárt ülésen tárgyalt a képviselő-testület. A testületi ülések szabályai Juhász Péterre is ugyanúgy vonatkoznak, mint a testület többi tagjára, még ha tudjuk is, hogy a szabályok és törvények betartása nem tartozott mindig az erősségei közé.

Belváros-Lipótváros Önkormányzatának tulajdonában levő helyiségek vételárát önkormányzati rendelet szabályozza. Juhász Péter nyilatkozatára reagálva szeretnénk leszögezni, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzata minden vonatkozó rendelet maradéktalan betartásával adta el az említett Erzsébet tér 2. szám alatti üzlethelyiséget” - írta Zalka Szilvia.

Forrás: Bors / Fotó: Bors

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.