Pesti Srácok

Rejtély, miből élt eddig Juhász Péter

null

Késve benyújtott vagyonnyilatkozata alapján rejtély, miből élt és gondoskodott eddig családjáról Juhász Péter - írja a Magyar Nemzet. Az Együtt belvárosi politikusának a dokumentum szerint se foglalkozása, se jövedelme, se ingatlana, se ingósága, se megtakarítása nincsen, ellenben 250 ezer forintos pénzintézettel, illetve 5,5 millió forintos magánszemélyekkel szembeni tartozása van.

A Bajnai Gordon alapította Együtt belváros-lipótvárosi önkormányzati képviselője – aki az idei választási kampányok során rendszeresen számon kérte a kormánypárti politikusok vagyongyarapodását – önkormányzati kompenzációs listáról szerzett mandátumot Belváros-Lipótváros képviselő-testületében. Az október 22-i alakuló ülésen az előző ciklusban is érvényes díjazást hagyták jóvá, így a lap számításai szerint Juhászt képviselőként havi bruttó 117 ezer forint illeti meg a jövőben. Mivel ugyanazon a tanácskozáson megválasztották a kerületi oktatási bizottság tagjának is, a további 169 ezer forintos tiszteletdíjjal együtt minden hónapban 286 ezer forint „jár neki”. A képviselők „természetbeni juttatást”, így ingyenes BKV-bérletet, telefont, laptopot, közlönyöket, kiadványokat, szakfolyóiratokat is kapnak.

Az Együtt politikusának vagyonnyilatkozata az előzmények miatt is érdekes. „Derítsük ki az igazságot! Elég a korrupcióból! Segítsen Ön is!” – szlogennel Juhász Péter áprilisban vagyonbevallási mozgalmat indított a Facebookon arra hivatkozva, hogy „az elmúlt hetekben fél tucat képviselő módosította vagyonnyilatkozatát, többeknek a mai napig nincs helyesen kitöltve”. – Kezdeményezem, hogy közösen vizsgáljuk meg képviselőink vagyonosodását – írta a közösségi portálon Juhász, aki a témában tucatnyi sajtótájékoztatót tartott, valamint számos vagyonnyilatkozati, vagyonosodási és mentelmi jogi jellegű eljárást kezdeményezett kormánypárti politikusok ellen.

PestiSracok facebook image

Mindezek ellenére Juhász volt az, aki egyedüliként késve nyújtotta be a vagyonnyilatkozatát, ami miatt meg kellett szakítani Belváros-Lipótváros képviselő-testületének november 13-i ülését. A vagyonnyilatkozatot vizsgáló albizottságnak a csúszás miatt újra össze kellett ülnie, hogy határozatban nyilatkozhasson arról, az Együtt politikusa végül eleget tett a kötelezettségének. Az albizottság előzőleg már a szükséges hivatali intézkedések megtételét kezdeményezte, a vonatkozó rendelkezések szerint ugyanis a vagyonnyilatkozat benyújtásának elmaradása esetén annak benyújtásáig az önkormányzati képviselő nem gyakorolhatja tisztségéből fakadó jogait, azaz nem vehet részt a testület munkájában, de tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, és költségtérítést sem kaphat.

„A legnagyobb hibám, hogy iszonyú link csávó voltam, és a könyveléssel buktam el mindig. Ha nem volt megrendelésem, akkor hagytam elfolyni az adminisztratív részeket” – indokolta Juhász 2012-ben az Origónak azt, hogy a cégadatok szerint a vezetése alatt több vállalkozás ellen indított végrehajtást az APEH, az öt társaság közül pedig többet azért töröltek, mert a cég székhelyén és a politikus megadott címén sem találtak senkit. Az Együtt politikusa lapunknak nemrég elismerte, hogy voltak köztartozást felhalmozó cégei, más vállalkozásaival pedig könyvelői tanácsra megvárta, hogy azokat az adóhatóság szüntesse meg, mert így olcsóbb volt.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.