Pesti Srácok

Tárki: harmadával csökkent a Fideszt támogatók köre

Tárki: harmadával csökkent a Fideszt támogatók köre

Novemberben csökkent a kormánypártok népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai és nemzetközi politikai konfliktusainak következménye lehet. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg - közölte a Tárki szerdán az MTI-vel.

A november 13. és 23. között 1006 fős országos véletlen mintán személyes kérdezéssel végzett felmérés szerint a Fidesz-KDNP 12 százalékpontot vesztett népszerűségéből a teljes népesség körében, vagyis októberhez képest a támogatói kör harmadával csökkent, azaz novemberben 25 százalék. Tekintve e tábor méretét, ez szinte "földcsuszamlásszerű népszerűségvesztésre utal", de továbbra is egyértelmű a kormánypártok előnye - írta a Tárki.

A többi párt támogatottságának változását tekintve - olvasható a közleményben - óvatosan kell fogalmazni, mivel a bizonytalan, illetve az eltitkolt preferenciával rendelkezők aránya nőtt leginkább. Ez a kör a korábbi 34 százalékról 44 százalékra duzzadt, vagyis arra a szintre, ahol az idei önkormányzati választások előtt állt. Jelenleg még bizonytalan, hogy ezt a heterogén tábort mely politikai erő tudja majd megnyerni.

PestiSracok facebook image

A közvélemény-kutatás szerint a Jobbik népszerűsége lényegében nem változott: az októberi 11 százalék után e hónapban 12 százalék.

A legjelentősebb baloldali erő, az MSZP támogatottsága változatlanul 11 százalék, és ezzel stabilizálta a baloldalon vezető szerepét. Nem változott a Demokratikus Koalíció (DK) szimpatizánsi körének mérete sem az előző hónaphoz képest (3 százalék). Sem az LMP, sem az Együtt-PM támogatottsága nem változott szignifikáns mértékben, előbbi 2-ről 3 százalékra, utóbbi 1-ről 2 százalékra módosult. A pártpreferenciájukat nem közlő válaszadók között különösen megnőtt azok aránya, akik eltitkolják pártszimpátiájukat; az október 13 százalékról 19 százalékra, de növekedett a bizonytalanok aránya is, 21 százalékról 24 százalékra.

A pártválasztók, azaz a határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP népszerűsége 10 százalékpontot csökkent, 55 százalékról 45 százalékra. Mind a Jobbik, mind pedig az MSZP 4 százalékpontot növekedett; előbbi 17 százalékról 21 százalékra, utóbbi pedig 16 százalékról 20 százalékra nőtt. A Jobbik esetében ez az erősödés egy hosszabb ideje tartó trend folytatását is jelenti egyben. Az LMP 3 százalékról 5 százalékra változott, a DK-t választóké viszont továbbra is 5 százalék, így mindkét párt a parlamenti küszöbön áll. Az Együtt-PM tábora 2-ről 3 százalékra módosult.

A Tárki közleményében megjegyzi: a regisztrált változások alapján kirajzolódó tendenciák csak a következő hónapok során erősíthetők meg.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.