Pesti Srácok

Több szász multicég menekítette a vagyonát Luxemburgba

Több szász multicég menekítette a vagyonát Luxemburgba

Több mint 300 multinacionális céggel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy titkos luxemburgi szerződésekkel csúsztak ki az adófizetési kötelezettségük alól. Az erre utaló dokumentumok értékelése alapján a botrányt egy tényfeltáró újságírókat tömörítő nemzetközi szervezet (ICIJ) robbantotta ki.

Az ismertebb érintett cégek között van például a PepsiCo, az AIG és a Deutsche Bank is. A gyanú szerint a társaságok összesen százmilliárd dolláros nagyságrendben kerülték ki az adóbefizetést azzal, hogy Luxemburggal titkos megállapodásokat kötöttek. A cégek egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben.

Az európai adóparadicsom illetékesei a Reuters beszámolója szerint tagadták, hogy bármilyen illegális tevékenységhez asszisztáltak volna. „A luxemburgi adórendszer versenyképes, és nem tartalmaz semmilyen etikátlan vagy nem fair elemet” – idézte a hírügynökség Nicolas Mackelt, a Luxembourg for Finance első emberét.

PestiSracok facebook image

A Reuters korábbi, októberi híre szerint az uniós ellenőrök az amerikai Amazon luxemburgi adószerződéseit vizsgálják, azt gyanítva, hogy a cégóriás profitját a megállapodásokban alulbecsülték, és ezzel jogtalan versenyelőnyhöz juttatták.

A nagyszabású adótrükközés magyar szálát a 444.hu dolgozta fel, e szerint a 28 ezer kiszivárogtatott oldalon nem említenek magyar céget, de feltűnik összesen nyolc társaság, amelynek van magyar kötődése. A 444 cikke itt elolvasható.

Forrás: hvg.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.