Pesti Srácok

Vagyonnyilatkozata alapján Juhász Péter még mindig iszonyú link csávó

Vagyonnyilatkozata alapján Juhász Péter még mindig iszonyú link csávó

Nem csak jog-és drogvédő időszakában volt „iszonyú link csávó” Juhász Péter, és váltak köddé a köztartozásokat felhalmozó cégei, hanem minden jel szerint még most is az. Hiába a szánt rá a rengeteg időt és adta be emiatt vagyonnyilatkozatát az V. kerületi önkormányzathoz, a kampány alatt „Vagyonbevallási Mozgalmat” hirdető önkormányzati képviselővé választott Juhász, a kétes eredetű nagy értékű gépkocsi mellett egy jelenleg is tulajdonában lévő, még működő cég felett is elsiklott a figyelme.

Mint a PestiSrácok.hu korábban beszámolt róla, Juhász Péter a mások elé állított átláthatósági mércét önkormányzati képviselőként önmaga nem volt képes megugrani. A hatalmas ambíciókkal politizáló Együtt 2014 társelnök a választási kampányban Horváth András volt NAV-os ellenőrzési szakkoordinátor támogatásával többször foglalkozott politikai ellenfelei vagyongyarapodásaival, ugyanakkor az ellenzéki politikus maga késve és hiányosan számolt be a tulajdonában lévő vagyontárgyakról és eddigi megélhetésének forrásairól. A beadott vagyonnyilatkozata szerint Juhász Péter évek óta munkanélküli, se ingóságot, se ingatlant nem birtokol, hitelekből, könyöradományokból él.

A vagyonnyilatkozatával ellentétben az Opten adatbázisa szerint Juhász Péter résztulajdonnal rendelkezik a megboldogult Milla mozgalom sajtómegjelenéseire alapított Szabad Média Kft.-ben, valamint szintén résztulajdonos a jelenleg kényszerfelszámolás alatt álló Sensus Caritas Nonprofit Kft.-ben.

PestiSracok facebook image

PESTISRÁCOK:HU

Ajánljuk még

Az Akta – A fizetési meghagyás a lakásmaffia legújabb módszere?

Ps TV 2023 szeptember 28.
Váratlan, nehéz élethelyzetbe került emberek és családok egy részben hivatalos, törvényes eljárásban, közjegyzők közreműködésével veszíthetik el mindenüket és kerülhetnek utcára néhány év alatt, akár egyetlen családtag pár százezer forintos tartozása miatt. Fizetési meghagyás – ez a kulcsszó, ahogy a károsultak mondják, az ingatlanmaffia legújabb módszere. Tippadók, végrehajtók, közjegyzők és úgynevezett árverési vevők zsíros üzletéről rántjuk le a leplet, amit jószerével csak törvénymódosítás tudna megfékezni. Az Aktában három ember, három család drámáját meséljük el, akik közül ketten már elveszítették az ingatlanukat, és bemutatjuk a módszert, amivel minimális befektetéssel több tízmilliós ingatlanokat tudnak lehúzni a nem eléggé dörzsölt áldozatokról, gyakorlatilag büntetlenül.

Az új világrend és a Sátán – The Right Brothers

Ps TV 2023 február 17.
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília, a transzneműség, hanem az önimádatnak és a normális társadalomba való beilleszkedés teljes hiányának “hála”, már a Sátánt imádni is emberi jog, sőt, modern és haladó, legalábbis egy szűk réteg szerint, akiknek száma folyamatosan növekszik. Nem meglepő ez egyébként, míg a konzervatív világnézetnek, a keresztény életnek vannak erkölcsi és morális alapvetései, addig a modernkori sátánizmus az egyszerűbb utat ajánlja fel: csak magaddal törődj, nem kell dolgoznod, feküdj le bárkivel és korlátok nélkül, kötelezettségmentesen élvezd az életet. Ennek hátterét boncolgattuk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben, de megnéztünk egy ijesztő esetet is, egy jobboldali aktivista szüleit letiltottak bizonyos népszerű szolgáltatásokról, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban állnak egy konzervatív emberrel.