Pesti Srácok

Börtönben marad Radnai László - Portik áll a háttérben?

Börtönben marad Radnai László - Portik áll a háttérben?

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön a Portik-ügyek koronatanúját, Radnai Lászlót is. A bíróság arra hivatkozott, hogy mivel a gyanúsított korábbi jogerős ítéletéből büntetés-félbeszakítással szabadult, a kényszerintézkedés szabályai rá szigorúbban vonatkoznak, továbbá, hogy fennáll a szökés-elrejtőzés, bűnismétlés és az eljárás befolyásolásának veszélye. A döntés ellen Radnai fellebbezett. Jován László, a kecskeméti maffiaperben 2006-ban tizenkét évre ítélt, majd 2012-ben egészségügyi okok miatt szabadon engedett férfi ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak elmondta, védence tett vallomást és kijelentette, semmi köze ahhoz a két ügyhöz, amivel gyanúsítják.

Radnai László most 30 napra újra börtönbe került Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu

Hozzátette: Radnait a 2013-as évben elkövetett 29 milliós csalás és 30 milliós orgazdaság miatt vonná az NNI felelősségre. Előbbi ügynek összesen három, utóbbinak hat gyanúsítottja van. A csalás gyanúja egy olyan ügyben merült fel, amelyben egy ügyvéd Radnai autókereskedésbe fektetett be egy összeget, amelyet aztán nem kapott vissza. Az orgazdaság gyanúja pedig illegális parfümkereskedéssel kapcsolatos - mondta Jován.

PestiSracok facebook image

Jován László közölte, azért állnak értetlenül a gyanúsítás előtt, mert nyílt titok, hogy Radnai szabadulása óta folyamatos rendőri ellenőrzés alatt állt, így kérdés, hogyan tudta volna elkövetni a rendőrség tudta nélkül a terhére rótt cselekményeket.

Kérdés, a Portik-ügyeket tárgyaló bíróság miként fogja értékelni az előzetesben lévő koronatanú terhelő vallomásait? Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu

Jován László megerősítette portálunknak, hogy az orgazdaság ügyében gyanúsított Portik Tamás jobbkeze, Hunyadi Ferenc is. Arra a kérdésre, hogy Portik Tamás állhat-e a letartóztatás hátterében, Jován László nem tudott válaszolni, viszont hozzátette, teljesen meglepődött kollégája, Retteghy István nyilatkozatán. Tanyi védője ugyanis azt mondta: Radnai vallott a Lakatos Csaba hajtó lelövésével gyanúsított férfi ellen, ő ugyanakkor erről nem tud - tette hozzá. Jován László hangsúlyozta, azt is védence terhére rótták, hogy szabadulása után is büntetett előéletű személyekkel tartotta a kapcsolatot. Elmondta: a mostani gyanúsítás kihatással lehet a Portik-ügyre is, hiszen az Energol-vezér hivatkozhat arra, hogy egy előzetes letartóztatásban lévő személy tesz ellene vallomást. A védő emellett megerősítette azt a sajtóinformációt is, hogy Radnai már az őrizetbe vétele előtt jelezte a rendőröknek, valakik provokálják, bele akarják rángatni bizonyos ügyekbe és ezzel akarják "kilőni", mint koronatanút.

Az ügyvéd nem tudta megerősíteni, hogy Radnai megkapta volna a köztársasági elnöki kegyelmet, ahogy azt sem tudja még, hogy a kecskeméti maffiaper fővádlottjának az újabb gyanúsítás miatt le kell-e ülnie a korábban rá kiszabott jogerős büntetés fennmaradó részét. Erről az igazságügyi miniszter dönt- fűzte hozzá.

Ahogy arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az egykori keresztapát kedden állították elő és gyanúsították meg csalással és orgazdasággal.

Szöveg: Pámer Dávid/PestiSrácok.hu

Fotó. Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.