Pesti Srácok

Egymás után tiltakoznak a kerületi polgármesterek a fizetős M0-s ellen

null

Egymás után tiltakoznak az érintett polgármesterek - köztük fideszesek is - az ellen, hogy januártól fizetni kell az M0-on Budapest határától, és többek között az M1-M7 bevezető ingyenessége is ugrik. A kerületi vezetők szerint a terv átgondolatlan, a fuvarozók szerint pedig jelentős áremelést is hoz majd. Van azért olyan, aki jól jár az új rendszerrel, a kormány pedig arról beszél, hogy a vasútra szeretné átszoktatni az embereket - írja a VS.hu

Megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az M0-s egyes szakaszait fizetőssé akarják tenni - mondta az MTI-nek Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a fideszes Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester. (A szövetségnek az összes kerületi polgármester a tagja, értelemszerűen a többség fideszes.) Szerinte ez katasztrofális állapotokat okozna a külső kerületekben és az agglomerációs településeken is. A fővárosi polgármestereket tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetsége tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal.

Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere első körben a Facebookon üzent, estére viszont levelet is írt a nemzetgazdasági miniszternek. Facebook posztját azzal kezdte: Elfogadhatatlan.

PestiSracok facebook image

„A Megyeri híd fizetőssé tétele újabb közlekedési problémákat fog okozni a III. kerületben, ami egyszer már javult (a Megyeri híd átadásakor). Most az MO továbbépítését (10-es és 11-es út között) kellene előrébb rangsorolni, hogy a teherforgalmat teljesen ki lehessen szorítani Bp-ről és a III. kerületből is” - írta Bús Balázs.

A polgármester szerint ha kiiktatják a Megyeri hidat a fővárosi közlekedésből, nő majd a kerület forgalma, nő a környezetszennyezés. „A hídon BKV buszjárat közlekedik. Óbuda-Békásmegyer közlekedése és fejlődése szempontjából a javaslat jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért javasolni fogom a tervezetből a Megyeri híd kivételét” - zárja Bús Balázs.

Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere a blogján azt írta, megdöbbentette, hogy a sajtóból kellett értesülnie minderről.

„Mint polgármester és mint közlekedésmérnök úgy gondolom, ez a lépés nem szolgálná sem Újpest, sem a főváros érdekeit, sőt, rontaná a közlekedés helyzetét. Ezért arra kértem a BKK vezérigazgatóját, hogy a megfelelő szakmai módszerek segítségével modellezzék le az intézkedés várható hatásait.” írta, hozzátéve: az M0-s kifejezetten városon belüli, kerületközi közlekedési igényeket is kiszolgál, például Káposztásmegyer és Békásmegyer direkt összeköttetését.

A XII. kerületi alpolgármester, Váczi János a blogján azt írta, a kerületben élők attól tartanak, hogy az intézkedés után jelentősen megnő az átmenő forgalom a hegyvidéki utakon.

Pokorni Zoltán polgármester (Fidesz alelnök) megkereste az NFM államtitkárát és a főpolgármester-helyettest, hogy még karácsony előtt üljenek le az érintett kerületek polgármestereivel és nézzék meg, a változás hogyan befolyásolja a főváros közlekedését.

Tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan az autópályák fővárosi bevezető szakaszainak fizetőssé tétele Budaörs önkormányzata szerint. Wittinghoff Tamás polgármester úgy gondolja, hogy az intézkedés drámaian érintené az agglomerációs településeket és a külső kerületeket, mert az autósok tömegével zúdulnának ezekre, hogy elkerüljék a díjfizetést.

A Dunakeszin élők számára fontos az M0-s díjmentessége - írta Facebook oldalán Dióssi Csaba Fidesz-KDNP-s polgármester. Dióssi aggódik amiatt, hogy az M0-s fizetőssé tétele jelentősen növeli az áthaladó forgalmat, ami élhetetlenné tenné a várost. „A díjfizetést nem támogatjuk. Szívesen vennénk részt a témával kapcsolatos szakmai egyeztetésen, hogy képviselni tudjuk a városban élő közösség érdekeit” - szól a bejegyzés.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára viszont azt mondta, a januártól évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több, mint 400 forint, ennyi pénzért pedig az agglomerációból munkába járók nem mennek rá a településeken átvezető mellékutakra. Az M0 déli szakaszát kivéve, valamennyi autópálya és gyorsforgalmi út fizetős lesz a jövő év első napjától, a fizetési kötelezettség a városhatár végét jelző táblánál kezdődik.

MTI / VS.hu - fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.