Pesti Srácok

Engedéllyel árulja a posta a fajvédő lapot

Engedéllyel árulja a posta a fajvédő lapot

Minden rendben van az impresszumával, és rendelkezik a megfelelő engedélyekkel, a Magyar Posta ezért forgalmazza a Magyar Oldal című fajvédő havilapot - írja a VS.hu. A Magyar Posta Zrt.-nek a Corvin-sétányi üzletház emeletén lévő fiókjában hónapok óta kiemelt helyen, a főbejárat mellett árulják a Magyar Oldal közéleti havilapot. Erre a Szombat című magazin egykori munkatársa hívta fel a Magyar Posta figyelmét. Mint a vezérigazgatónak címzett panaszbejelentésében kifejtette, „a fajvédő kiadvány egyes cikkei kegyeletsértőek, és megvalósítják a holokauszt tagadását, illetve relativizálását”. Hangsúlyozta azt is, hogy ezt a cselekményt a hatályos magyar büntető törvénykönyv tiltja, és akár börtönbüntetéssel szankcionálja. A Magyar Posta azonban abból indul ki, hogy a kiadvány megfelel az általános szerződési feltételeiben meghatározott kritériumoknak, tehát rendelkezik a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által kibocsátott Lapnyilvántartásba vételi értesítő dokumentummal és az Országos Széchényi Könyvtár által kibocsátott ISSN számmal. A Magyar Posta szerint minden rendben van a lap impresszumával is, és magán viseli az időszaki lap lényegi és tartalmi elemeit, azaz híreket szolgáltat és cikkeket jelentet meg. A kiadóval kötött megállapodást csak súlyos szerződésszegés esetén bontanák fel. A Magyar Posta a válaszlevélben nem tért ki arra, hogy a holokauszttagadás büntetőjogi kategória. A leveleket

itt

olvashatja el. Forrás: VS.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.