Pesti Srácok

Facebook-háborút indított a Kuruc.info

Facebook-háborút indított a Kuruc.info

Online „tűzparancsot” adott ki követőinek a magát a tüntetéseket szervező, nyíltan kommunista, antifasiszta és anarchista slepp első és legnagyobb nemzeti áldozataként aposztrofáló Kuruc.info szélsőséges internetes portál - írja a Nol.hu.

A Kuruc.info szerint az elmúlt hetekben sorozatosan törölték a „magukfajták” oldalait. Úgy vélik, a „balosok” aknamunkájának tudható be a Betyársereg, a Szent Korona Rádió, a Romantikus Erőszak Facebook-oldalának, valamint neves publicistájuk, Lipusz Zsolt személyes oldalának a töröltetése is.

„Egyértelmű, hogy a nemzeti oldali portálok oldalai azért estek áldozatul, mert a balliberális, euroatlantista, az 1919-es patkányforradalomra emlékeztető tüntetésekről rántották le a leplet, írták meg róluk, hogy ezek valóban külföldi befolyás által szervezett, a kijevi mintát követő, a polgárháború felé mutató szerveződések a hazai cionista kollaboránsok által támogatva” – számolt be az oldal. Mi több, azt is közzétette: „Az igazságot kimondó bejegyzések, amik annyira fájtak a tüntetéseket szervező, nyíltan kommunista, antifasiszta és anarchista sleppnek, hogy megszervezték a hazafias oldalak tömeges jelentését. Biztos információink vannak róla, hogy ők állnak az oldalak lelövése mögött. A Facebook pedig engedett a tömegnek.”

PestiSracok facebook image

A portál részletesen leírja azt is, hogyan kell „jelenteni” és lejáratni egy oldalt a közösségi portálon annak érdekében, hogy azt végül a sok jelentés hatására a Facebook törölje.

Első kiszemeltjeik a Százezren az internetadó ellen csoport, a MostMI: Új Magyarországot építünk tüntetés oldala.

Forrás: Nol.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."