Pesti Srácok

Lázár-interjú: "Állok minden vizsgálat elé"!

Lázár-interjú: "Állok minden vizsgálat elé"!

Támogatna egy olyan, a személyiségi jogokat is tiszteletben tartó javaslatot, amely a politikusok családtagjainak vagyoni helyzetét átláthatóbbá tenné – jelentette ki a Délmagyarországnak adott, pénteken megjelent interjújában Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szegeden megjelenő napilapnak úgy fogalmazott, kiemelten fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés tagjait ne érhesse az a vád, hogy bármit is eltitkolnak saját vagy a családjuk vagyoni helyzetéről. Ezért támogatja, hogy egy tisztességes és ésszerű, elsősorban szakmai alapokon nyugvó egyeztetési folyamat induljon el arról, hogy a személyiségi jogok megsértése, a magánélethez való jog csorbítása nélkül hogyan biztosíthat a jogrendszer nagyobb transzparenciát a képviselők családtagjainak vagyoni helyzetéről.

„Országgyűlési képviselőként – de férjként és családapaként is – egy erre irányuló tisztességes, átgondolt törvényjavaslatot támogatni fogok” – mondta Lázár János. A Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus emlékeztetett rá, hogy még vásárhelyi polgármesterként – az erre vonatkozó törvényi kötelezettség hiányában is – nyilvánosságra hozta a saját és a képviselők vagyonbevallását a város honlapján.

Lázár János nagyobbik fiának svábhegyi ingatlanjával kapcsolatban elmondta, a lakást családi összefogással vásárolták, ezért szüleinek és feleségének van haszonélvezeti joga rajta. Annyit tudtak, hogy egy kereskedelmi bank által értékesített lakás előző tulajdonosa egy lízingben bedőlt cég volt – tette hozzá. Lázár a Délmagyarországnak azt is mondta, Giró-Szász Andrásnak az égvilágon semmi köze nincs a lakáshoz, amit egy kereskedelmi banktól vett, és annyit tudott róla, hogy egy lízingben bedőlt cég volt az előző tulajdonos. sajtóhírek szerint ugyanis az ingatlan korábban a kormányzati kommunikációs államtitkár sógoráé és egyben üzlettársáé volt, tőle került négy éve egy bankhoz.

"Állok minden vizsgálat elé. Eddig 12-szer vizsgálták át a vagyoni helyzetemet, és soha semmilyen kétség nem merült fel" – közölte még a Délmagyarország interjújában a miniszter.

Forrás: MTI/Mno.hu/hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.