Pesti Srácok

Máris kihátrál a Fidesz a drogteszt mögül?

null

Az Index kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy hétfőn este már arról egyeztettek a jobboldalon, hogy csak önkéntes formában lehetne bevezetni a 12–18 éves fiatalok számára az ellenőrzéseket.

Rogán Antal frakcióvezető, aki a hétfői viharos képviselőcsoport-ülés után bejelentette, a fideszesek többsége támogathatónak tartja a Kocsis nevével fémjelzett ötletet, már akkor is leszögezte: a tesztnek a gyerekek esetében semmilyen jogkövetkezménye sem lehet, és az eredményét sem ismerheti meg más az érintetten és a szülein kívül.

A nagy belső feszültséget okozó felvetést azonban hétfőn még tovább gyengítették, és most már ott tart a javaslat, hogy csak akkor kell vizsgálatra menniük a fiataloknak, ha azt ők maguk vagy szüleik kérik.

PestiSracok facebook image

Az Index forrásai szerint sokan sorolják a Fideszben is a jogilag kivitelezhetetlen kategóriába, hogy az újságírókra vagy más foglalkozási csoportokra bármilyen formában kiterjesszék a drogteszt-kötelezettséget.

Azt az Indexnek is megerősítették, hogy a kötelező drogteszt javaslata nem Kocsis Máté kommunikációs vezető ötlete volt. A Hvg.hu cikke szerint lényegében Habony Árpád találta ki a kábítószerveszéllyel operáló tervet, amit végül pénteken Kocsis dobott be a köztudatba a Facebookon.

A lap szerint a stábban jó „politikai terméknek” tartják az ötletet, amellyel legalább a párt törzsbázisánál, szerencsésebb esetben pedig szélesebb rétegeknél ismét a Fidesz tematizálhatja a közbeszédet. A jelek szerint azonban a gyerekekre is drogos bélyeget sütő kommunikációs terv mégsem talált egyöntetű támogatásra, a frakcióban is sokan hangot adtak ellenérzéseiknek.

Az Index úgy tudja, hogy a kötelező teszt kiterjesztésének jogi hátterének kidolgozásával megbízott igazságügyi tárcánál sem rajongtak az újabb feladatért. A miniszter is feleslegesnek és jogi nonszensznek tartja a javaslatot.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.