Pesti Srácok

Orbán Simicskáról: barátságunkat az élet majd megoldja

null

A Blikk olvasóinak sztárchaten érkező kérdéseire válaszolt tegnap Orbán Viktor. A lap interjút is készített a miniszterelnökkel, melyben kitértek Simicska veszprémi indulására, illetve arra is, menthető-e még a barátságuk.

Arra a felvetésre, hogy Simicska Lajos a kétharmados többségről döntő veszprémi választáson is elindulna a jelöltjük ellen, Orbán azt válaszolta: "A politika világa nem egy zárt rendszer, itt folyamatosan változik minden, és mindig vannak viták. Volt az utóbbi időszakban két olyan súlyos döntése a kormánynak, amely sértette üzleti csoportok érdekeit. A reklámadó és a földalapú támogatások rendszerének átalakítása, aminek következtében a nagybirtokkal rendelkező vállalkozók eddig megszokott előnyét korlátoztuk. Ezekkel kapcsolatban üzletemberek, köztük az említett úr is, kifejtették az ellenvéleményüket. A kormány ennek ellenére ezeket a döntéseket meghozta. Soha nem szabad összekeverni a személyes viszonyokat az ország érde­keivel. Ami az ország érdeke, azt akkor is meg kell tenni, ha az egyébként hozzánk közel álló embereket sért."

Egy másik kérdésben is kitértek Simicskára: "Elindul ön szerint Simicska Veszprémben? Mire fogadna?"

PestiSracok facebook image

Orbán: Van egy székely mondás: iszik-e a hal vizet? Azt mondja az öreg székely, azt nem tudom, hogy ­iszik-e, de hogy módja volna rá, az biztos. Az indulásra is ezt tudom mondani. Módja van rá.

Az interjúban feltették azt a kérdést is, hogy menthető-e még a barátságuk. Orbán Viktor röviden válaszolt: "Az élet majd megoldja."

A teljes interjú elolvasható itt.

Forrás: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.