Pesti Srácok

Tényleges életfogytiglan az idős asszonyt agyonverő testvérpárnak

null

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a testvérpárt, akik tavaly novemberben bementek egy 92 éves tiszagyulaházai asszony házába és kalapáccsal olyan súlyos sérüléseket okoztak neki, hogy az idős nő pár hónappal később meghalt - közölte az ítélethirdetés után a törvényszék szóvivője.

Tatár Tímea hozzátette: T. Lászlót és T. Róbertet a bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben, valamint magánlaksértésben találta bűnösnek. A fegyházbüntetés mellett a vádlottakat 10 évre eltiltotta a bíróság a közügyek gyakorlásától, és fejenként csaknem 3,5 millió forint bűnügyi költség megtérítésére kötelezte őket.

A tényállás szerint az elsőrendű T. László és a másodrendű T. Róbert 2013. november 23-án este rátörte az ajtót a Tiszagyulaházán egyedül élő asszonyra. A házba bejutva előbb a konyhát kutatták át, ahonnan 16 doboz gyufát vettek magukhoz. Az idős asszony akkor riadt fel, amikor a szobájába mentek be: T. László a sértettből mindenáron ki akarta szedni, hogy hol tartja az értékeit, és miután ez nem sikerült, kalapáccsal fejbe verte, majd ököllel tovább ütötte az asszonyt.

PestiSracok facebook image

Az idős asszony eszméletét vesztette, ilyen állapotban hagyták ott a vádlottak. Útközben a csekély értékű "zsákmányból" több dobozzal is elhagytak, később azonban a házkutatás során a rendőrök találtak még náluk gyufát, amelyeken a szakértő a DNS-üket is kimutatta - ismertette a részleteket a szóvivő.

Az asszonyra életveszélyes sérülésekkel másnap reggel egyik fia talált rá. A 92 éves sértett soha többé nem nyerte vissza eszméletét, lélegeztető géppel tartották életben, 2014 márciusában azonban tüdőgyulladást kapott és szívelégtelenségben elhunyt.

A vádlottak mindegyike erőszakos, többszörös visszaeső, többek között rablás, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt voltak már büntetve, így a törvény értelmében nem bocsáthatók feltételes szabadlábra.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész tudomásul vette a határozatot, a vádlottak és védőik fellebbeztek és kérték az eltérő minősítés, a halált okozó testi sértés megállapítását. A vádlottak előzetes letartóztatását a bíróság fenntartotta.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.