Pesti Srácok

Befejeződött Párizsban a terrorizmus elleni felvonulás

Befejeződött Párizsban a terrorizmus elleni felvonulás

Délután 4 óra körül befejeződött mintegy ötven ország állam- és kormányfőjének a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulása vasárnap Párizsban, de Francois Hollande francia elnök a helyszínen maradt, hogy részvétét nyilvánítsa az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek.

Menet közben a vezető hazai és külföldi politikusok egy perc megállással és néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt.

A politikai vezetők szoros sorfalat alkotva, karöltve, némán mentek, Hollande francia elnökbe balról Angela Merkel német kancellár, jobbról Ibrahim Boubacar Keita mali elnök karolt. Az első sorban volt látható többek között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Mögöttük vonult más államok vezetőinek társaságában Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A politikusokat - akik közül többen is üdvözölték a menet menti házak ablakában lévő embereket - hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

PestiSracok facebook image

A menet végeztével a francia államfő egyenként üdvözölte a megjelent külföldi vezetőket, majd elvegyült a tömegben.

A politikusokkal párhuzamosan egy másik útvonalon a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai véres merénylet és az azt követő túszejtések 17 áldozatának hozzátartozói indultak el.

Mindkét csendes menet a République (Köztársaság) tértől indult és az onnan három kilométerre található Nation (Nemzet) térre fog megérkezni.

A világ vezető politikusai autóbuszon érkezetek a francia elnöki hivatalból, ahol Hollande előzetesen vendégül őket. A politikusokat - akik közül többen is üdvözölték a menet menti házak ablakában lévő embereket - hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

Az emberek a tüntetést biztosító rendőrökkel is kezet fognak, megölelik őket, gratulálnak ahhoz, hogy péntek este befejeződött a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni támadással kezdődött franciaországi terrorcselekmény-sorozat, miután a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is, az utóbbi helyszínen azonban négy túsz is meghalt.

A République téren kora délelőtt óta hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el a téren álló, a francia köztársaságot szimbolizáló Marianne szobor lábánál.

A République tér néhány perc sétára található a Charlie Hebdo szerkesztőségétől, ahol szerdán két dzsihádista lemészárolta a lap teljes vezetőségét és két rendőrt is megöltek. Az utóbbi napok támadásaiban 17-en haltak meg és 20-an sebesültek meg.

Több mint 600 ezren vonultak utcára a vidéki városokban Franciaországban

Együttvéve több mint 600 ezren vonultak utcára Franciaország vidéki városaiban vasárnap, hogy a szólásszabadságért és a fanatizmus ellen tüntessenek.

Az AFP becslése szerint 150-200 ezer ember tüntetett az ország harmadik legnagyobb városában, Lyonban, legalább 100 ezren vonultak fel Bordeaux-ban, több mint 60 ezren Rennes-ben és Marseille-ben. Lyonban meg kellett hosszabbítani a menet eredeti útvonalát, hogy mindenki elférjen. Két napon belül már másodszor vonultak utcára Marseille-ben, Franciaország második legnagyobb városában, ahol szombaton is tüntetést tartottak 45 ezer ember részvételével.

Mintegy 60 ezren tiltakoztak Saint-Etienne-ben a Mi mind Charlie vagyunk feliratú fekete transzparens alatt. Hatalmas volt a mozgósítás Perpignanban, ahol a 110 ezer lakosból 40 ezren mentek utcára.

Mintegy 100 ezer fővel a második világháború óta eltelt időszak egyik legnagyobb tüntetését tartották Bordeaux-ban, ahol egy perc néma csenddel is adóztak az áldozatok emlékének.

Ezrek gyűltek össze Strasbourgban, sokan gyermekekkel. Clermont-Ferrand-ban legalább 30 ezren fejezték ki tiltakozásukat a terrorizmus és a fanatizmus ellen, sokan karikaturisták rajzaival a kezükben.

A vasárnapi tüntetéssorozat kora hajnalban kezdődött a Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni Új-Kaledónián, ahol négyezren gyűltek össze Nouméában.

Brüsszelben is ezrek meneteltek, bombariadó az egyik napilapnál

A rendőrség adatai szerint mintegy 20 ezer ember vonult fel vasárnap délután Brüsszel belvárosában az "Együtt a gyűlölet ellen" címmel meghirdetett meneten, közben egy névtelen telefonáló fenyegetése miatt ki kellett üríteni a legnagyobb példányszámú francia nyelvű belga napilap, a Le Soir szerkesztőségét.

A brüsszeli felvonuláson sokan francia zászlót borítottak magukra és "Je suis Charlie" vagy "Együtt a gyűlölet ellen" feliratú, holland vagy francia nyelvű táblákkal vonultak végig a belvároson. A menet élén is ez a felirat szerepelt, az angol "Freedom of Speech" (szólásszabadság) mellett.

A felvonulás élén belga politikusok, újságírók, civil szervezetek képviselői, a belgiumi francia közösség tagjai és uniós biztosok is vonultak. A megmozduláson belgiumi zsidó és muszlim szervezetek egyaránt képviseltették magukat.

A menet honlapja szerint a felvonulást a szerdai párizsi vérengzés miatt szervezték állampolgárok, grafikusok, újságírók szakszervezeti vezetők, vállalkozók és a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen küzdő civil szervezetek, céljuk pedig, hogy bebizonyítsák, hogy Európában és Brüsszelben lehetséges az együttélés, és megakadályozzák, hogy "a szabadság ellenségei érvényesíthessék akaratukat".

Mindeközben bombariadó miatt ki kellett üríteni a Le Soir szerkesztőségét, amely szintén a belvárosban található. Egy névtelen, magát szélsőbaloldalinak nevező telefonáló bombamerénylettel fenyegetőzött, amiért a párizsi terrortámadás másnapján a lap leközölte a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúráit. A telefonáló a szélsőbaloldal nevében tiltakozásának adott hangot, mondván, a lap tudósításával a szélsőjobboldalt táplálja. Nem sokkal később az egész épületet kiürítették, a rendőrség pedig körülzárta a környéket.

Luxembourgban mintegy 2000 ember gyűlt össze a francia nagykövetség előtt, ahol a francia himnusszal és egyperces néma tiszteletadással emlékeztek az áldozatokra, majd némán vonultak végig a város központján.

MTI / Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.