Pesti Srácok

A Charlie Hebdo évek óta támadások kereszttüzében áll

A Charlie Hebdo évek óta támadások kereszttüzében áll

Nem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen, amelynek munkatársait az elmúlt években többször érték halálos fenyegetések, irodája és honlapja ellen több támadást is elkövettek.

A BBC brit közszolgálati televízió honlapján megjegyzi, hogy Stephan Charbonnier avagy Charb, a lap igazgatóját folyamatosan testőrök védték és többször kapott halálos fenyegetést. A Telegraph című brit napilap úgy tudja, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2013-ban vérdíjat tűzött ki Charbra, iszlamista honlapokon pedig nemrégiben lefejezésére buzdítottak.

A szerdánként megjelenő magazin senkit sem kímélő, nonkonformista, a katolicizmust, az iszlámot, a zsidóságot vagy a szélsőbaloldalt egyaránt kifigurázó hangvételét misem bizonyítja jobban, minthogy Twitter-oldalán közzétett legutóbbi bejegyzéseinek egyike a rettegett Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet célozta meg.

PestiSracok facebook image

A 45 ezer példányban megjelentetett magazin eheti borítóképén Michel Houellebecq, a botránykönyveiről ismert francia író szerepel, akinek Behódolás (Soumission) című könyve ugyancsak január 7-én jelent meg, s már kiadása előtt óriási vihart kavart Franciaországban. A közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis egy radikális muszlim politikus foglalja el a francia államfői pozíciót.

2006-ban számos muzulmánt feldühített a Charlie Hebdo, miután az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilap által közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a francia lap is lehozta, és hozzátette saját rajzait. Válaszul gyújtóbombát dobtak a magazin párizsi irodájára. 2011 novemberében újabb hasonló támadás érte a lap irodáját, valamint hackerek indítottak akciót a honlapja ellen, feltehetően válaszul arra, hogy a magazin "Charia Hebdo" néven különkiadást jelentetett meg, s Mohamed prófétát a szám "társ-főszerkesztőjeként" jelölte meg.

2012. szeptember 19-én a szatirikus hetilap ismételten Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Aznap újabb hackertámadás érte a magazin honlapját. A karikatúrák olajat öntöttek a tűzre, mivel nem sokkal korábban Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amerikai amatőr film jelent meg, amely világszerte feldühítette az iszlám híveit. A karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva 2012. szeptember 21-én, a péntek déli muzulmán ima idején húsz országban ideiglenesen zárva tartottak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák. "Ha figyelembe vesszük a körülményeket, a világhelyzet soha nem kedvez a radikális iszlám és általában a vallásokkal való viccelődéshez. Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége" - nyilatkozott akkor a Charlie Hebdo igazgatója.

Forrás: MTI

Fotó: Philippe Dupeyrat/AFP/Getty Images

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?