Pesti Srácok

Dohány utcai beléptetési rendszer: Kunos kötődhetett a pályázathoz

Dohány utcai beléptetési rendszer: Kunos kötődhetett a pályázathoz

Kunos Péter titkárnőjének a lakcímére van bejegyezve az a cég (a Kosoa Kft.), amely egyedüliként jutott tovább a Dohány utcai zsinagóga online jegyértékesítői és beléptetési rendszerére kiírt, ám a minap hirtelen épp a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója által visszavont pályázaton – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint ez újabb kérdéseket vet fel a pályázat tisztaságával kapcsolatban, függetlenül attól, hogy Kunos Péter (akit egyébként korábban az Agrobanknál történt visszaélések miatt börtönbüntetésre ítéltek) az ügyben a minap úgy nyilatkozott, minden gyanú alaptalan.

A Mazsihisz november 25-én hirdetett pályázatot. A kiírás szerint december elsejéig kellett beadni az ajánlatokat, három pályázat is érkezett. Egy projektbizottság meglepetésre azt a Kosoa Kft.-t juttatta tovább, amelyet november 27-én, két nappal a pályázati kiírás után jegyeztek be.

PestiSracok facebook image

A pályázat ügyében ráadásul Kunos Péter, valamint Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga menesztett főrabbija és felesége is közbenjárt. A lap birtokába került hanganyag szerint a főrabbi és felesége egy december elsejei felvételen arról beszélnek, hogyan kellene átalakítani a zsinagóga bejáratát, s hogy már a kőműves is megvan a munkához.

A lehetséges visszásságok okán Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója megszüntette Frölich Róbertnek és feleségének a szerződését, a Dohány utcai körzet azonban még aznap rendkívüli ülést tartott, amelyen a Dohány utcai zsinagóga „templomjáró közössége” megerősítette a menesztett főrabbit tisztségében. A lépésre válaszul a BZSH ügyvezetője úgy reagált, hogy a Mazsihisz alapszabálya szerint a rabbit a fővárosi hitközségnek kell kineveznie.

A Frölichnek való felmondás hatalmas indulatokat kavart, de eddig senki nem kérte nyilvánosan, hogy a rabbi tisztázza magát. Helyette Radnóti Zoltán rabbi a minap durva, személyeskedő hangvételű levélben szólította fel lemondásra a BZSH ügyvezető igazgatóját. „A budapesti zsidóság nevetve és dühöngve figyelt téged. A kétes ügyeidet, a kétes származásodat és mindent, ami hozzád és barátaidhoz kötődött” – idézte a dokumentumot a Népszabadság.

Ezzel szemben Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője tegnap levelet juttatott el a Mazsihisz és a BZSH vezetőihez, amelyben nyomatékosította, hogy a Talmud szerint a rabbi viselkedése egy angyaléhoz kell hasonlatos legyen, ruhája és viselkedése minden szégyenfolttól mentes kell hogy legyen, a közösségtől adományokból gyűjtött pénzzel a lehető legnagyobb felelősséggel kell eljárnia, hogy tisztessége iránt még a gyanú se merüljön fel. Oberlander Báruch tavaly nyáron egy állásfoglalásban védelmébe vette Schwezoffot, akit a közösségen belül sokan támadtak, miután megválasztása után napvilágra került, hogy korábban egy ideig transzvesztita előadóként és egy katolikus plébánia kántoraként is tevékenykedett. A rabbi nyomatékosította, hogy „eleve tilos mások vétkeinek és hibáinak felemlegetése és kibeszélése”, és „különösen tilos egy megtért ember korábbi vétkeit felemlegetni”.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.