Pesti Srácok

Egyszer már majdnem kidobta fiát az Attila úti gyerekgyilkos

null

A hétvégén az I. kerületi Attila úton O. György kisfiát a IV. emeletről a mélybe vetette, majd utánaugrott. Mindketten meghaltak. Az elvetemült apa már decemberben is azzal fenyegetőzött, hogy ledobja az emeletről kisbabáját, hajszálon múlt akkor Ádám élete - értesült a Blikk.

Akkor a gyermek élete egy hajszálon múlott. Mindez ugyanabban az I. kerületi Attila úti lakásban történt, ahol a szombati tragédia is. A férfi már nyitotta az ablakot, Ádám nagymamája azonban kitépte a gyereket az apa kezéből, így megakadályozta a tragédiát. A történtek után O. Györgyöt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került.

A férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol bűnösnek mondták ki zaklatás miatt. O. György a bíróság előtt azzal védekezett, hogy csak viccelődött, nem gondolta komolyan, hogy bántja a gyermeket. A bíró végül egy év fogházbüntetésre ítélte a férfit, amit két évre felfüggesztett. A bíróság előírt az agresszív férfinak indulatkezelési foglalkozást is.

PestiSracok facebook image

Az igazi hiba azonban nem az volt, hogy elengedték: utólag érthetetlen, de a bíró kötelezte Ádám édesanyját, Barbarát és a nagymamát, hogy engedjék O. Györgyöt a kisfiúhoz, így valószínűleg a nő nem tudott mit tenni, be kellett engednie egykori élettársát a lakásba.

A tragédia további előzményeiről itt olvashat Fotó: MTI