Pesti Srácok

Koncepciós eljárásról beszél az ötmilliós korrupcióval vádolt MSZP-s képviselő

null

Nem követett el bűncselekményt, nem kért és nem kapott semmilyen vesztegetési pénzt - ismételte meg korábbi kijelentéseit Hiszékeny Dezső, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, miután a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt ellene vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

Hiszékeny Dezső hangsúlyozta, az egész eljárást politikai indíttatásúnak, koncepciósnak, azaz előre eltervezettnek és megtervezettnek tartja, amelynek során manipulatív eszközökkel is éltek. Megjegyezte, nem ismeri a vádiratot, de az ügy dokumentumait megismerhette. Mint mondta, az ügyészség 2013 januárja óta gyakorlatilag minden rendelkezésére álló eszközt bevetett az ügyben.

Több hónapon át lehallgatták a telefonját, az irodáját és három további helyiséget, köztük egy éttermet, elrendelték a személyi megfigyelését - ismertette. Közölte, volt olyan eset, hogy hat ember figyelte meg és titkos vagy fedett nyomozót is alkalmaztak az eljárás során.

PestiSracok facebook image

Hangfelvételek úgy készültek - folytatta -, hogy a fedett nyomozó folyamatosan provokálta. Kérdésre válaszolva a volt alpolgármester közölte, a fedett nyomozó vidéki vállalkozónak adta ki magát, akinek jelentős mennyiségű pénze van, és szívesen adna neki abból egy bérleményért cserébe.

Hiszékeny Dezső kijelentette: a hangfelvételek nem tartalmaznak olyat, hogy ő bármit is kért volna.

Ez az ügy az ügyészség állítása szerint ötmillió forintról szól, míg ennek több mint ezerszereséről szól az V. kerületi ingatlanügy, és nem lehet tudni semmit arról, hogy az ügyészség ott bármilyen lépést tett volna - hangoztatta.

Az MSZP pénteken kiállt Hiszékeny Dezső mellett.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken emelt vádat Hiszékeny Dezső ellen a Fővárosi Törvényszéken. Közölték egyebek mellett, hogy az ötmillió forint "jogtalan vagyoni előny" átadása nem történt meg, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett. Az MSZP-s képviselő tavaly júliusban is ártatlanságát hangoztatta, amikor Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az Országgyűlés elnökénél mentelmi jogának felfüggesztését.

MTI / Fotó: hir24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.