Pesti Srácok

Hollande: még nem ért véget a terrorveszély

Hollande: még nem ért véget a terrorveszély

Nem ért véget a terrorfenyegetettség Franciaországban - mondta péntek este Francois Hollande francia államfő, miután a francia biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni szerdai merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest. Az elmúlt három nap támadásaiban 17-en haltak meg és 20-an sebesültek meg.

"Franciaország, még ha tisztában is van azzal, hogy szembenézett (a fenyegetettséggel), még ha tudja is, hogy bátorságra és bravúrokra képes férfiakból és nőkből álló biztonsági erőkkel rendelkezik, nem szabadult meg végleg a fenyegetettségtől, amelynek céltáblája. Óvatosságra, egységre és mobilizációra kérem önöket" - mondta a köztársasági elnök a France 2 francia közszolgálati televízió által élőben közvetített rövid beszédében.

Franciaország fenyegetettségét a nemzet olyan tragédiájának nevezte az államfő, amellyel "kötelességünk szembenézni". Hollande "undorító antiszemita tettnek" minősítette a délutáni párizsi túszejtést egy kóser élelmiszerboltban, és megerősítette, hogy az akcióban négy túsz vesztette életét. "Azoknak, akik elkövették ezeket a terrorcselekményeket, ezeknek az őrülteknek, ezeknek a fanatikusoknak, semmi közük a muzulmán valláshoz" - hangsúlyozta az államfő.

PestiSracok facebook image

A köztársasági elnök üdvözölte a délutáni túszmentő akciókban részt vett csendőrök és rendőrök "bátorságát, bravúrosságát és hatékonyságát". "Büszke vagyok rájuk" - tette hozzá. Hollande úgy vélte, hogy Franciaországnak "nemcsak az erővel, hanem a szolidaritással is választ kell adnia ezekre a támadásokra". "Szabad nép vagyunk, amely nem enged semmilyen nyomásnak, amely nem fél, mert megvédjük az eszmét, amely nagyobb nálunk" - fogalmazott. Az államfő azt is jelezte, hogy ő is részt vesz a vasárnapra tervezett párizsi meneten, amelyet a francia politikai pártok a három dzsihadista áldozatainak emlékére és a terrorizmus ellen szerveznek.

A nap folyamán a legfőbb európai vezetők, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Mariano Rajoy spanyol és Matteo Renzi olasz miniszterelnök egymás után jelentették be, hogy ők is ott lesznek a tüntetésen.

Forrás: MTI

Fotó: cnn.com

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.