Pesti Srácok

Holokauszt-tagadás miatt tiltották be a Kuruc.info egyik cikkét

null

Elrendelte a Kuruc.info holokauszt-tagadó cikkének törlését a bíróság - írja az MTI a Kossuth Rádió Krónika című műsorára hivatkozva.

Az írás 2013 júliusában jelent meg az Auschwitzban fogva tartott zsidókról. Az írás kétségbe vonja a haláltáborban történteket. Az ügyben nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt nyomozás indult, a rendőrségnek azonban nem sikerült megtalálnia sem a szerzőt, sem azt, aki közzétette az írást. A Fővárosi Főügyészség ezután kérte a bíróságot, hogy rendelje el a cikk hozzáférhetetlenné tételét.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Krónikában azt mondta: az ismeretlen szerző, valamint a cikkhez hozzászólók olyan megállapításokat tettek, amelyekkel nagy nyilvánosság előtt a holokauszt tényét tagadták, kétségbe vonták, jelentéktelen színben tüntették fel, és ezzel bűncselekményt valósítottak meg.

PestiSracok facebook image

Az ügyészség ezért indítványozta a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét - tette hozzá. Amit a bíróság első fokon el is rendelt. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Kossuth Rádiónak azt mondta: a bíróság egy munkanapot biztosított az amerikai székhelyű tárhelyszolgáltatónak arra, hogy a cikket tegye végérvényesen elérhetetlenné, illetőleg törölje adatbázisából.

Magyar bíróság most első alkalommal rendelte el internetes tartalom hozzáférhetetlenné tételét. Ha az amerikai tárhelyszolgáltató nem tesz eleget határidőben a végzésnek, a Külügyminisztérium jogsegélykérelemmel fordulhat az Egyesült Államok hatóságaihoz. Ha ez is eredménytelen lenne, akkor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szólítja majd fel Magyarország összes internetszolgáltatóját, hogy tegyék elérhetetlenné a holokauszt-tagadó cikket - hangzott el a Krónikában.

A Büntető Törvénykönyv 2012-es módosítása alapján rendelheti el a bíróság a blokkolást akár külföldi weboldaknál is. A módszer technikailag hasonlít a Kína köré felhúzott Nagy Tűzfalra, viszont nem Magyarország lenne az első európai ország, ahol hasonló megoldást alkalmaznak.

Forrás: MTI/Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.