Pesti Srácok

Index: megbukhatott a nemzetbiztonsági átvilágításon a kormány moszkvai lobbistája

Index: megbukhatott a nemzetbiztonsági átvilágításon a kormány moszkvai lobbistája

Kockázatokat tárt fel a nemrég letartóztatott volt agrárattasé és miniszteri biztos, Kiss Szilárd nemzetbiztonsági átvilágítása, ennek ellenére fontos pozíciókban dolgozhatott - tudta meg több, egymástól független forrásból az Index.

A portál azt írja, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és a Földművelésügyi Minisztériumban is hírzárlatot rendeltek el a volt agrárattasé és miniszteri biztos, Kiss Szilárd ügyében. Kiss volt az, akit egy gazdasági bűncselekmény miatt január közepén őrizetbe vettek, majd a kecskeméti bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Vesztegetés és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak ellene, a gyanú szerint társaival megpróbálta megrövidíteni a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet.

Az Index megemlíti, hogy Kissnek remek összeköttetései voltak, hiszen a több évtizede Oroszországban élő férfi orosz milliárdosokkal üzletelt, hosszú ideje jó kapcsolatokat ápolt a jelenlegi kijevi nagykövettel, Keskeny Ernővel. A letartóztatott attasé hivatalosan is a "keleti nyitás" egyik figurája volt, ennek ellenére a külügyminisztérium és a földművelésügyi minisztérium is úgy tesz, mintha az égvilágon semmi közük nem lett volna a korábban mindkét tárcánál magas pozícióban dolgozó kormányzati tisztviselőjükhöz – teszi hozzá a szerző. A Fazekas Sándor vezette minisztériumban elismertek az internetes portálnak, hogy Kiss C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon átesett és amíg ott volt, jól végezte a munkáját.

PestiSracok facebook image

Márpedig ha a C típusú átvilágításon esett át, akkor Kisst 2010-ben vizsgálhatták. Akkoriban a bizalmi pozícióra jelentkezők háromféle, „A”, „B” és „C” típusú átvilágításon eshettek át, attól függően, hogy munkájuk során milyen mélységű információkhoz férhettek hozzá. A legszigorúbb átvilágítás a „C” típusú volt, amelynél például olyan intim információkra is kíváncsiak voltak, hogy van-e házasságon kívüli titkos kapcsolata az illetőnek, amivel esetleg zsarolható, és állt-e kapcsolatban valaha külföldi titkosszolgálattal. Az előző kormányzati ciklusban azonban a Fidesz eltörölte a háromféle átvilágítást és azóta csak egyféle van, ami mélységét tekintve leginkább a „C” típusúra hasonlít, ráadásul az új szabályozás szerint a közszolgát akár a teljes jogviszonya alatt megfigyelhetik.

Az Index úgy tudja, hogy az évtizedekig Oroszországban élő Kiss esetében az átvilágítás kockázatokat tárhatott fel, ennek ellenére pozícióba került. Vagy pozícióban maradt, merthogy azt nem tudni, mikor és hányszor világíthatták át. Érdekesség még, hogy a lap több, egymástól független forrása is azt állította, hogy a volt agrárattasénak azért kellett mennie, mert gyanús vízumügyekbe keveredett. Állítólag rajta keresztül több olyan orosz is kapott vízumot, akiknek nem lett volna tanácsos az Európai Unió területére jönni. Meg nem erősített információnk szerint a külügyben emiatt belső vizsgálat is folyt, de a vizsgálat eredményét állítólag "titkosították". (Az viszont nem titkos, hanem nyilvánosan elérhető információ, hogy Kisst Oroszországban egy kölcsönügylet miatt elítélte a bíróság, az ítélet pedig szintén említést tesz furcsa vízumügyletről.)

A portál arról is említést tesz, hogy Kiss nem a külügyminiszter Szijjártó Péter, hanem Fazekas Sándor „embere” volt. Ezt a verziót erősíti, hogy a szakdiplomata karrierje előtt az akkor még üzletember Kiss Szilárd nem Szijjártó Péter, hanem Fazekas Sándor környezetében bukkant fel, aki szintén jóban van Keskeny Ernő jelenlegi kijevi nagykövettel. Ráadásul akkor, amikor Kiss a külügybe került, Szijjártónak még semmi köze nem volt a tárcához.

Diplomáciai körökben nyílt titok, hogy a jelenleg Kijevben nagyköveti pozícióban lévő Keskeny Ernő és Kiss Szilárd nagyon jóban vannak, előbbi diplomáciai pályafutását az utóbbi segítette. Az is köztudott, hogy Keskeny kifejezetten oroszbarát, ezért is lepett meg sokakat, hogy az ukrán-orosz konfliktus kellős közepén éppen őt küldte a kormányzat Kijevbe, noha lett volna más jelentkező, ha feltétlen ragaszkodott a kormányzat egy új emberhez a korábbi nagykövet helyett.

A teljes cikk itt elolvasható.

Fotó: Válasz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.