Pesti Srácok

Kerekasztalok alakulnak Orbán félreállítására

Kerekasztalok alakulnak Orbán félreállítására

Kerekasztalok megalakításra hívtak fel ismert baloldali közéleti szereplők, akik szerint az ország jelenlegi ,,válsághelyzetében" párbeszéden alapuló reformokra, közösen meghatározott társadalmi minimumokra volna szükség, hogy elkerülhető legyen egy ,,nemzeti tragédia".

Jövő vasárnap tartják a Demokratikus Kerekasztal (DEKA) plenáris alakuló ülését. Közvéleménykutatók, politikai kutató intézetek, szociálliberális sajtóorgánumok, közszereplők, gondolkodók és baloldali pártok delegációi a meghívottak. A hir24.hu kérdésére elmondták, a nevek még nem nyilvánosak, de "az elit krémje" mind ott lesz.

Hat munkacsoportban dolgoznak majd a Kerekasztalon: kitörési kérdések, progresszív, haladó jövőkép, demokrácia és jogcsomag, igazságos társadalom, gazdaság talpra állítása és újrailleszkedés a külvilághoz. Egyelőre csak a "stadionépítés helyett számoljuk fel a nyomort" szlogen hangzott el, de azt ígérik, konkrét programot dolgoznak ki, és megmondják, merre van az előre.

PestiSracok facebook image

Nem csak bal, hanem jobboldali, nemzeti, konzervatív kerekasztalok is előkészületben vannak, két-három héten belül nyilvánosak lesznek.

A Demokratikus Kerekasztal elnevezésű szervezet alapítói - Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró - sajtótájékoztatójukon ismertették a magyar társadalomhoz szóló felhívásukat.

Ebben egyebek mellett azt írták, hogy Magyarország átfogó társadalmi, politikai, szociális és gazdasági válság küszöbén áll. Szavaik szerint nem zárható ki, hogy a szociális feszültségek a robbanásig fokozódnak, a nyomorban élők és a lecsúszó középosztály tömegei radikális megoldások híveivé szegődnek. Ezért látják szükségét a változásokat előkészítő, célokat, jövőképet, nemzetiminimum-javaslatokat kidolgozó, különböző értékorientációjú kerekasztalok megalakulásának - közölték. Terveik szerint ezek együttműködésével tavaszra - terveik szerint március 15-ére - létrejöhet egy ,,nemzeti egyeztető fórum", amely lehetővé teszi egy ,,új történelmi kompromisszum" kidolgozását.

A felhívás szerint ők ilyen minimumnak javasolják a köztársaság, a demokrácia helyreállítását, hazánk európai irányultságú értékeinek megerősítését, a rendszer társadalmi igazságtalanságainak korrekcióját.

Lovas Zoltán szerint Magyarországnak vissza kell fordulnia a történelmi zsákutcából, ehhez pedig konzultációkon alapuló reformok kidolgozására van szükség. Horváth András az elmúlt hónapok demonstrációira utalva arról beszélt, látható, hogy megmozdult a társadalom, de tovább kell lépni, és ennek az egyik módja lehet a kerekasztalok, majd a nemzeti egyeztető fórum megalakítása. Jelezte, hogy tudomása szerint a konzervatív oldalnak is szándékában áll egy kerekasztal létrehozása Közkerék elnevezéssel, két-három hét múlva.

Ferge Zsuzsa azt mondta, az országban ma óriási igény van arra, hogy elkezdődjön a gondolkodás a jövőről, és ehhez akarnak keretet, találkozóhelyeket adni a kezdeményezésükkel.

Iványi Gábor szerint véget kell vetni az évek óta zajló háborúnak, ehhez pedig szerinte reformokat, fordulatot előidéző értelmes párbeszédre volna szükség.

"Addigra Orbán Viktornak le kell mondania, vagy félre kell állítani!" - szögezte le Iványi Gábor. Azt is hozzátette, hogy az ország nem Budapest, vidéken is alakulnak csoportok, neten keresztül egyeztetnek majd egymással.

"Az embereket nem nyugtatja meg a propaganda, értelmes párbeszéd kell. Eljött az idő, hogy a hatalom kénytelen legyen lejönni tárgyalni" - tette hozzá.

Szövetségesüknek a webnyilvánosságot nevezték, hogy a rendszerváltással ellentétben az ő legitimitásukat ne kérdőjelezhessék meg később.

Lovas Zoltán leszögezte: nem gondolják, hogy a kerekasztalok képviselőiből álló leendő nemzeti egyeztető fórumon Orbán Viktorral lehetne tárgyalni és kompromisszumot kötni vele, szerintük addig a miniszterelnöknek le kellene mondania vagy a pártjának félre kellene állítania őt.

Forrás: MTI / hir24.hu - MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.