Pesti Srácok

Londoni találkozó az Iszlám Állam ellen

Londoni találkozó az Iszlám Állam ellen

John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtökön Londonban megrendezi az Iszlám Állam elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját.

Hammond a Daily Telegraph című londoni lappal közölte, hogy a londoni találkozón döntést hoznak arról, hogy mit kell még tenni az Iszlám Állam teljes megsemmisítése érdekében - mondta a brit külügyminiszter.

Egy magas beosztású londoni kormányilletékes megerősítette, hogy a találkozót a londoni Lancaster House-ban tartják meg csütörtökön, két héttel a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap és egy kóser bolt elleni terrortámadások után.

PestiSracok facebook image

Az AFP hírügynökség szerint a találkozó napirendjén öt kérdés szerepel majd: szó lesz az Iszlám Állam soraiban harcoló külföldi zsoldosokról, a szervezet elleni katonai kampányról, a szervezet pénzforrásairól és kommunikációjáról, illetve a térségbe irányuló humanitárius segélyekről. Forrás: Origo

Ajánljuk még