Pesti Srácok

Megvan az LMP-s veszprémi induló is

null

Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson - jelentette be az LMP társelnöke pénteken a városban.

Schiffer András közölte: Gerstmár Ferenc személyében az LMP helyi civilt indít, aki pontosan ismeri a helyi közösségek problémáit.

Gerstmár Ferenc második ciklusát kezdte meg a veszprémi városi képviselő-testületben, országosan pedig az LMP önkormányzati és rendészeti szakszóvivőjeként tevékenykedik - mondta a jelöltet bemutatva a párt társelnöke.

PestiSracok facebook image

Schiffer András emlékeztetett: novemberben - az LMP történetében először - jelezték a többi ellenzéki pártnak, hogy ha van egy valamennyi veszprémi ellenzéki párt szavazói számára elfogadható független jelölt, hajlandóak támogatni. Kiemelte, Török Gábor politológus, ha elindul, ilyen jelölt lehetett volna, de csodálkoztak azon, hogy a "kormányt nem váltó összefogás pártjai Gyurcsány Ferenc füttyszavára felsorakoztak egy szabadpiaci fundamentalista jelölt mögé".

Miután közölték, hogy Kész Zoltán számukra nem elfogadható, megkeresték Józsa László helyi kötődésű közgazdászt, de egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy őt közös jelöltként elfogadná - tette hozzá.

Az LMP társelnöke szerint "nem az a kérdés valójában a kormányt nem váltó összefogás pártjai számára, hogy megtörik-e a kétharmadot. Valójában a történet arról szól, hogy a kormánynemváltó összefogáson belül kié lesz a dominancia a következő években". Céljairól szólva Gerstmár Ferenc kiemelte: meg kell állítani a tömeges elszegényedést, az elvándorlást. Hangsúlyozta: a válságból az oktatás fejlesztése, a kisvállalkozások támogatása vezetne ki, nem pedig a megszorítások. A jelölt szerint felelős politikára van szükség, mely hosszú távon nyújt alternatívát a kétharmaddal szemben.

A pénteki bejelentésen jelen volt Józsa László is, aki szerint Gerstmár Ferenc alkalmas arra, hogy a várost képviselje az elkövetkező időszakban a parlamentben.

A február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében az európai uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.