Pesti Srácok

Őrizetbe vehették a feloszlatott belgiumi terrorsejt vezetőjét Görögországban

null

Őrizetbe vehették szombaton a néhány nappal ezelőtt feloszlatott belgiumi terrorsejt vezetőjét Görögországban - vált ismertté rendőrségi források nyomán. Név nélkül nyilatkozó tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy legalább négy terrorista-gyanús személyt vettek őrizetbe Athénban.

Az in.gr című internetes hírportál értesülései szerint az őrizetbe vettek egyike a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud lehet, aki állítólag a kelet-belgiumi Verviers-ben működő csoport szellemi irányítója volt.

A gyanúsítottak elfogásáról értesítették a belga hatóságokat.

PestiSracok facebook image

A belga sajtó arról számolt be néhány nappal ezelőtt, hogy Abaaoud Görögországban vagy Törökországban tartózkodhat, néhány héttel korábban ugyanis onnan telefonált Belgiumba.

MTI

Fotó: Rohamrendőrök terrorellenes akció közben a kelet-belgiumi Verviers-ben 2015. január 15-én. A belga közszolgálati tévé beszámolója szerint a rendőrök ellenőrizni kívántak feltételezett radikálisokat, akik nemrég tértek vissza Szíriából, ahol a muszlim szélsőségesek soraiban harcoltak. Az akcióban két ember életét vesztette, többeket pedig őrizetbe vettek. MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.