Pesti Srácok

Rogán kiderítené, kik pénzelik az ellenzéki mozgalmakat

Rogán kiderítené, kik pénzelik az ellenzéki mozgalmakat

Ki húzódik meg a mostani tüntetések mögött, ki finanszírozza ezeket az egyre drágább demonstrációkat, és milyen érdekből? - tette fel a kérdést Rogán Antal a Hír TV P8 című műsorában.

Rogán szerint ezért az országvédelmi akciótervnek része lehetne az is, hogy kiderüljön, kik pénzelik ezeket a demonstrációkat. Ha a parlamenti pártoktól elvárják, hogy a nyilvánosság elé tárják a gazdálkodásukat, akkor az ezektől a politikai érdekcsoportoktól is elvárható, mondta a Fidesz frakcióvezetője. A tüntetések szervezőinek nem kell a számvevőszék előtt elszámolni, nem kell megmondani, honnan teremtették elő a pénzt, és "lehet úgy csinálni, mint ha ez ilyen abszolút civil történet lenne, pedig valójában nem az (...) Ha valaki politikai okokból vagy gazdasági érdekekből, de ilyen eseményeket finanszíroz, akkor azok legyenek transzparensek, láthassuk, hogy ki húzódik meg a hátterében".

Az országvédelmi akciótervre azért van szükség, mert Magyarország szuverenitását ma is fenyegeti veszély, de "nincsenek eszközök a kezünkben" - mondta Rogán. A frakcióvezető azt mondta: egy országnak meg kell védenie a saját érdekeit, ide sorolja például a gazdasági szuverenitás megvédését és a terrorveszély elleni fellépést is.

PestiSracok facebook image

Beszélt arról is, hogy André Goodfriend magyarországi fellépését az USA gazdasági nyomásgyakorlásának részeként kell értelmezni, mert amit mond, abban túl sok konkrétum nincsen, de rögtön meg is variálja. „Erőből való tárgyalás zajlik, de hát ezt az elmúlt évekből már nemegyszer megszoktuk.” Amikor az EU támadta hazánkat, szerinte akkor is csak a köntös volt politikai, igazából gazdasági kérdésekben próbáltak ránk nyomást gyakorolni.

Forrás: Index.hu/Mno.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.