rogán antal
Megdőlt a dollármédia és Pressman konteója, mégis levették Rogán Antalt a szankciós listáról
Levették Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert az amerikai szankciós listáról, amelyre még a demokrata adminisztráció tette január 7-én, ezt a döntést a már távozott amerikai nagykövet, David Pressman jelentette be - adta hírül az Index. A PestiSrácok információi szerint bő két évvel ezelőtt maga Pressman kezdeményezte a titkosszolgálatokat felügyelő, tehát a hazánk szuverenitásának védelméért felelős miniszterrel szemben a megalázó procedúrát, az egyik Soros-féle álcivil szervezet szakértői véleményére alapozva a beadványt. A dollármédia nemzetközi informátorokra hivatkozva hetek óta hangoztatja, hogy Trumpék nem fogják levenni Rogánt a listáról, ezek szerint ezúttal is tévedtek, vagy ezúttal is fake news-t terjesztettek. Gyurcsány szerint Orbán Viktor is korrupt, de ezt nem tudja senki bizonyítani
Nagy volt a csend és az uborkaszezon addig, amíg Orbán Viktor szabadságon volt, de ma visszatért és a Kossuth Rádióban kezdte a napját, ahol a többi között beszélt Rogán Antal USA-ból való kitiltásáról. Ebbe kapaszkodott bele Gyurcsány Ferenc, aki végre újra elmondhatta magasröptű gondolatait, és felhomályosította népét, hogy szerintük is korrupt Rogán és az egész rendszert, de ezt bizonyítani nem tudják. Ennek így annyi értelme van, mint egy lyukas merőkanálnak, de legalább megszellőztethette a száját a böszme. Könnyes búcsú a melegjogvédő, szuperintelligens zsenitől, azaz Pressman ex-nagykövettől
Könnyes búcsút kell vennünk Pressman úrtól, aki hamarosan távozni kényszerül Budapestről. Ittléte alatt kiválóan képviselte a Biden-adminisztrációt, és sokat dolgozott annak érdekében, hogy hazánkra mindenhol úgy tekintsenek, mint a világ segglyukára. Feltett szándéka volt úgy beállítani Magyarországot, mint a helyet, ahol páros lábbal tiporják a demokráciát, a jogállamiságot és a sajtószabadságot. Ahol ha éppen nem melegeket, akkor zsidókat vernek, miközben mélyen hallgatott azokról a szégyenteljes bűnökről, amiket az anyaországa követett el a világgal (és a normalitással) szemben. Ezzel a rövid írással búcsúzunk tőle. Remélhetőleg örökre. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.