Gyurcsány szerint Orbán Viktor is korrupt, de ezt nem tudja senki bizonyítani

Nagy volt a csend és az uborkaszezon addig, amíg Orbán Viktor szabadságon volt, de ma visszatért és a Kossuth Rádióban kezdte a napját, ahol a többi között beszélt Rogán Antal USA-ból való kitiltásáról. Ebbe kapaszkodott bele Gyurcsány Ferenc, aki végre újra elmondhatta magasröptű gondolatait, és felhomályosította népét, hogy szerintük is korrupt Rogán és az egész rendszert, de ezt bizonyítani nem tudják. Ennek így annyi értelme van, mint egy lyukas merőkanálnak, de legalább megszellőztethette a száját a böszme.
Az USA adminisztrációja szerint Rogán korrupt. Szerintünk is. Szerintünk a rendszer egésze, beleértve a kormányfőt is az, de kétségtelen, a rendszert nem lehet kitiltani az USA-ból, Orbán ellen meg nincs(?) bizonyíték, meg az már nagy falat lenne egyelőre az USA-nak is
– írja Gyurcsány Ferenc, aki állítása szerint az, hogy Rogán Antal korrupt azt tudják bizonyítani, de nem tért ki rá, hogy akkor miért nem teszik. Arra viszont nincs bizonyítéka, hogy Orbán Viktor is korrupt, de azért szerintük a kormányfő is az. Mi mást mondhatna. Bár az európai tendenciák szerint a haja szála nem görbül annak, aki korrupt, lásd Eva Kaili, de úgy tűnik a nagy igazságosztó Ferencnek ez hazai vonatkozásban nem tetszik. Ez esetben kérnénk, hogy mutasson példát és vonuljon börtönbe, hiszen rá is sokszor mondták, hogy korrupt, és azóta is szabadlábon van, pedig a csőd szélére sodorta az országot.

A konklúzió végül az lett, hogy nem elég Orbán Viktort vagy Rogán Antalt leváltani, az egész rendszert kell. Köszönjük Feri!
Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu