Pesti Srácok

Megdőlt a dollármédia és Pressman konteója, mégis levették Rogán Antalt a szankciós listáról

Megdőlt a dollármédia és Pressman konteója, mégis levették Rogán Antalt a szankciós listáról

Levették Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert az amerikai szankciós listáról, amelyre még a demokrata adminisztráció tette január 7-én, ezt a döntést a már távozott amerikai nagykövet, David Pressman jelentette be - adta hírül az Index. A PestiSrácok információi szerint bő két évvel ezelőtt maga Pressman kezdeményezte a titkosszolgálatokat felügyelő, tehát a hazánk szuverenitásának védelméért felelős miniszterrel szemben a megalázó procedúrát, az egyik Soros-féle álcivil szervezet szakértői véleményére alapozva a beadványt. A dollármédia nemzetközi informátorokra hivatkozva hetek óta hangoztatja, hogy Trumpék nem fogják levenni Rogánt a listáról, ezek szerint ezúttal is tévedtek, vagy ezúttal is fake news-t terjesztettek.

Az Index híradásában kiemelte:

A lap információi szerint a listáról még soha senki nem került le ilyen gyorsan. Január 7-én – Donald Trump megválasztása után, de beiktatása előtt – a leköszönőben lévő Biden-kormány pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztert. A hivatal akkor frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát - emlékeztetett az Index, hozzátéve: David Pressman korábbi, még a demokrata adminisztráció által kijelölt nagykövete a hírrel kapcsolatban akkor sajtótájékoztatót is tartott. Állítása szerint Rogán Antal minisztersége alatt visszaélt a hatalmával, szerinte a kabinetirodát vezető miniszter egy „korrupciós rendszernek az elsődleges tervezője, megvalósítója és haszonélvezője”.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már április első napjaiban beharangozta, hogy hamarosan lekerülhet Rogán Antal az amerikai szankciós listáról, amelyre az előző, demokrata adminisztráció tette fel.

fogalmazott Gulyás Gergely.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának OFAC (azaz Office of Foreign Assets Control) nevű szankciós listáján történt változásokról szóló dokumentumból ma - magyar idő szerint 21 óra után - kiderült, hogy Rogán Antalt törölték az OFAC szankciós listájáról.

Kedden egyébként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai kollégájával telefonon egyeztetett. Marco Rubióval áttekintették a kétoldalú együttműködés legfontosabb kérdéseit, valamint a béke-erőfeszítések állását.

– emelte ki Szijjártó Péter.

Pressman, az elvakult aktivista

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint

Lázár János korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy

A PestiSrácok az ügy előzményeire rálátó forrásból úgy értesült: a kitiltást már hosszabb ideje - legalább két éve - szorgalmazta David Pressman nagykövet Washingtonban, s érveit a Biden-adminisztráció által finanszírozott brüsszeli propagandalap, a Politico cikkével, illetve a Soros-hálózathoz tartozó Transparency International nevű álcivil szervezet "szakértői elemzésével" támasztotta alá. Pressman gondja az volt, hogy álláspontja szerint a kormánykommunikáció össztűz alatt tartotta őt, az eljárásban pedig korrupciót és visszaélést látott.

PS-álláspont: már megint a Transparencyre bízták a piszkos munkát!

David Pressman amerikai nagykövet a 2023-as Budapest Pride-on - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Januárban

Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője A tudatos polgár című sorozatában írt a témáról,

kiemelve:

"Pressman egy igazán undorító intrikával fejezte be gyalázatos pályafutását. Egy homályos összeesküvés-elmélet közreadásával lazán kitiltatta az USA-ból Rogán Antalt, demokratikusan megválasztott kormányunk titkosszolgálatokért, kommunikációjáért és a miniszterelnöki kabinetért felelős miniszterét. Éppen azt az embert, aki – hivatásánál fogva – a legtöbbet tudhat a Pressman és a mögötte álló hatalom aljas munkájáról.

(...) Nagyon furcsa a Pressman-féle bejelentés alapjául szolgáló közlemény, amelyet az amerikai pénzügyminisztérium adott ki: az olyan, mintha a 444 vagy a HVG propagandistái fogalmazták volna, például „fideszes haverokról” írnak benne, ami teljesen szokatlan egy diplomá­ciai iratban.

Még érdekesebb azonban Ligeti Miklós, a Soros-hálózathoz tartozó Transparency International igazgatójának beismerése, hogy ők keresték meg az FBI-t, s ez az ügy vezetett Rogán Antal kitiltásához. Figyelem! Annak ellenére tették meg a szokatlanul durva lépést, hogy Ligeti utóbb kijelentette: a „konkrétumokról egyáltalán nincs információja”, s „egyáltalán nem biztos, hogy az általuk feltárt ügy Rogán Antalhoz kapcsolható”. Ennyi erővel feketevágás vagy a jugoszláv imperialisták békaembereivel való összeesküvés is lehetett volna a vád, csak ezeket a terminológiákat egy másik diktatúra már lenyúlta. Milyen érdekes ugyanakkor, hogy már megint a Transparencyre bízták a piszkos munkát!

- hívta fel a figyelmet a lelepleződött intrikára Huth Gergely.

Forrás: Index, PestiSrácok, vezető kép: Rogán Antal a múlt augusztusi Tranzit Fesztiválon - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.