Pesti Srácok

Schmuck: Érdekes lett volna, ha Horn idején egy kiugrott kisgazdát támogatott volna az MSZP

null

Schmuck Andor szerint a veszprémi időközi választáson egyetlen baloldali jelölt indul: az olajügyek kapcsán ismertté vált egykori nyomozó, Karancsi Tibor. Schmuck a köztévében felhívta rá a figyelmet, hogy az ellenzéki pártok egy függetlenként induló jelölt, Kész Zoltán mögé álltak be, aki egyébként jobboldalinak vallja magát . Érdekes világ lett volna, ha Horn Gyula idején egy kiugrott kisgazdát vagy egy MDF-est támogatott volna a szocialista párt Keleti György helyett - vetette fel.

Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke az M1 Ma reggel című műsorában furcsa helyzetnek nevezte, miszerint „valaki szervez egy Fidesz elleni tüntetést, és ez már predesztinálja arra, hogy a magukat baloldalinak valló pártok rögtön mögé álljanak”. Érdekes világ lett volna, ha Horn Gyula idején egy kiugrott kisgazdát vagy egy MDF-est támogatott volna a szocialista párt Keleti György helyett. Az értékeket a helyükön kell kezelni – szögezte le a pártelnök.

Kiemelte: ők egy olyan jelöltet találtak, aki valóban tett már a korrupcióért úgy, hogy hosszú időn át a saját egzisztenciáját veszélyeztette. "Van egy olyan ember, aki, ha bejut a parlamentbe, az olajügyek 80 éves titkosítását ismét fel tudja vetni" – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: Híradó.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.