Pesti Srácok

UD-ügy: jogerősen felmentették Szilvásyt

UD-ügy: jogerősen felmentették Szilvásyt

Felmentették másodfokon is Szilvásy György volt titokminisztert a hivatali visszaélés vádja alól az UD Zrt.-ügyben. A Fővárosi Ítélőtábla a honlapján közölte csütörtöki jogerős döntését.

A Fővárosi Ítélőtábla közleményében azt írta: a Fővárosi Törvényszék 2014. március 28-ai ítéletével Szilvásy György vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az ügyészi fellebbezést elbírálva a másodfokú bíróság csütörtökön, zárt ülésen - a rendelkező részt nyilvánosan kihirdetve - az elsőfokú ítéletet - a tényállás kisebb korrekciójával - helybenhagyta.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint 2008 őszén, az UD Zrt.-ügy kipattanásakor a Gyurcsány-kormány titokminisztere jelentős érdeksérelmet okozott az érintetteknek, és hivatali visszaélést követett el egyes - politikai szálakat szükségtelenül hangsúlyozó - lejárató célzatú nyilatkozataival, valamint a Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok, korábbi titokminiszterek és az UD Zrt. biztonsági cég egyik vezetője közötti telefonbeszélgetések lehallgatási anyagának hozzáférhetővé tételével a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjai számára. Szilvásy György az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta.

PestiSracok facebook image

Az elsőfokú bíróság a vádlottat 2012 áprilisában bűncselekmény hiányában felmentette - akkor még - a személyes adattal visszaélés vádja alól. Az ügyészi fellebbezés után másodfokra került ügyben azonban 2013 januárjában hatályon kívül helyezték a felmentő rendelkezést, és új eljárást rendeltek el, amelyben már hivatali visszaélés volt a vád.

Tavaly március 28-án kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék ismét bűncselekmény hiányában mondta ki Szilvásy György felmentését. Akkor az ítélet egy részét - államtitokra hivatkozva - zárt ajtók mögött hirdette ki a bíróság. A nyilvános szóbeli indoklás szerint a bíróság egyrészt vizsgálta Szilvásy György nemzetbiztonsági bizottságnak nyújtott tájékoztatását, másrészt a nagy nyilvánosságnak szánt közléseit.

Az eljárás adatainak ismertetése során elhangzott, hogy 2008 elején eredetileg azért kezdtek vizsgálódni a titkosszolgálatok, mert a kormányzati informatikai gerinchálózattal összefüggésben idegen, esetleg ellenséges titkosszolgálati tevékenységre, kémszoftverekre utaló információk birtokába jutottak. Ennek felderítése során mellékszálként merültek fel olyan adatok, amelyek szükségessé tették az UD Zrt. vezetőinek megfigyelését, akik korábban a titkosszolgálatoknál dolgoztak magas beosztásokban. Ezeknek az engedéllyel végzett megfigyeléseknek az eredményeként derült fény arra, hogy Horváth József, az UD Zrt. vezetője kapcsolatot tart Kövér Lászlóval és Demeter Ervinnel.

Az ügyészség az UD Zrt.-ügyben eredetileg Szilvásy György mellett Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság akkori szocialista alelnöke, Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke, valamint párttársa, Herényi Károly ellen is vádat emelt. Első fokon mindannyiukat felmentették, de mostanáig csak Tóth Károly esetében vált jogerőssé a felmentés.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.