Pesti Srácok

Új eljárásra kötelezték a törvényszéket a HM médiacégének perében

Új eljárásra kötelezték a törvényszéket a HM médiacégének perében

A HM. Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Társaság (HM Zrínyi Kht.) volt vezetőinek perében hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket kedden a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Balla Lajos vezette tanácsa - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Ítélőtábla szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó elmondta: a táblabíróság határozata szerint az első fokon eljáró bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, és nem derítette fel kellőképpen a tényállást. Az első fokú eljárást ezért a Fővárosi Törvényszék egy másik tanácsának kell ismételten lefolytatnia - tette hozzá.

A Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában Cs. Tamás elsőrendű vádlottat, a HM Zrínyi Kht. volt ügyvezetőjét, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft. sértettnek (a Zrínyi Kht. időközben átalakult nonprofit kft.-vé), fizessen meg 81,7 millió forintot és a jegybanki alapkamatát kártérítés címén, amelyből 14,4 millió forint erejéig a másodrendű vádlottal egyetemlegesen tartozik felelősséggel.

PestiSracok facebook image

T. Ildikó másodrendű vádlottat - aki egy kft. ügyvezetőjeként a Zrínyi Kht.-tól kapott megbízásokat - bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, a büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

O. István harmadrendű vádlottat, aki az elsőrendű vádlottat követte a Zrínyi Kht. ügyvezetői székében, folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélték. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft.-nek fizessen meg 24 millió forintot és a jegybanki alapkamatát kártérítés címén.

Ezeket az ítéleteket helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró tanácsa, és kötelezte új első fokú eljárásra a Fővárosi Törvényszéket.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a HM Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetői olyan feladatokra adtak megbízásokat és fizettek ki nagy összegeket folyamatosan a T. Ildikó vezette kft.-nek, amelyet maguk is elvégezhettek volna, és ezzel jelentős vagyoni hátrányt okoztak a HM kommunikációs cégének.

A gyanú szerint Cs. Tamás társaival együtt névleges megállapodások alapján több mint százmillió forinttal károsította meg a honvédséget. A nyomozás során kiderült, hogy a kht. három év alatt több száz milliót fizetett ki megbízási szerződések alapján. Egy, a honvédség fejlesztési lehetőségeiről készített tízoldalas tanulmányért például ötmilliót utaltak át. A szerző - papíron - nyolc általánost végzett hajléktalan volt.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.