Pesti Srácok

Vádemelés: Nem volt hiszékeny Dezső

null

Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.

Közleményében azt írta: a vád szerint 2013. januárjában Hiszékeny Dezső akkori XIII. kerületi alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért saját magának azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak adja.

"A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

PestiSracok facebook image

Hiszékeny Dezső mentelmi jogát tavaly szeptember 15-én függesztette fel a parlament azt követően, hogy a mentelmi bizottság ezt javasolta az Országgyűlésnek. A mentelmi bizottság ülésén meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte. Akkori felszólalásában megismételte, hogy nem követett el bűncselekményt. Szerinte az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik, előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - értékelte, kijelentve: "az akció célja alig leplezett módon" a közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása.

A főügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügynek további négy gyanúsítottja van, őket a nyomozás korábbi szakaszában szintén valamilyen korrupciós jellegű bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség.

Hiszékeny Dezsőt szeptember végén hallgatták ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint a politikus megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

MTI / fotó: 168óra.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.