Pesti Srácok

Az ORÖ az őt ért korrupciós vádakra lerasszistázta Hadházyt

Az ORÖ az őt ért korrupciós vádakra lerasszistázta Hadházyt

Súlyos korrupciógyanú merült fel az Országos Roma Önkormányzatnak egy uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban. Az ORÖ képviselői vizsgálóbizottságot állítanak fel, és az ügyészséghez, valamint az Állami Számvevőszékhez fordulnak az ügyben - írja a HVG.hu.

600 millió forintot kapott a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat a "Híd a munka világába – Szociális szövetkezetek" 5 milliárdos programra egy TÁMOP-os uniós projektből, de az LMP-s Hadházy Ákos szerint a pénz elköltésével kapcsolatos közbeszerzések korrupció gyanúját vetik fel.

A volt fideszes Hadházy a blogján azt írta, összesen 28,7 millióért, egyenként 3 millióért béreltek autókat fél évre, 31 millióért vettek irodabútort, az irodát pedig 26 millióból újították fel. Emellett 31 millió forintot költöttek egy tanulmányra a "toborzás eljárásrendjének kidolgozásáról", 19 milliót pedig egy másikra, amely arról szólt, hogy milyen szoftvereket kellene megvásárolniuk. Ezután 31 millióból alakíttattak ki egy számítógépes hálózatot, és 21 millióért vettek összesen 7 darab számítógépet. A politikus azt írja, 30 milliót adtak egy médiaügynökségnek médiavásárlásra, 31 millióért pedig egy másik ügynökséget bíztak meg sajtószóvivői feladatokkal, 30-30 milliót költenek projektmenedzsmentre és a projekt számvitelére, 13 milliót pedig nyomdai szolgáltatásokra. Hadházy Ákos szerint a projektre szánt pénzből valójában viszont egyetlen munkahelyet sem teremtettek.

PestiSracok facebook image

Az Országos Roma Önkormányzat még január végén azt közölte, Hadházy Ákos nyilatkozata téves információkon és abból levont hibás következtetéseken alapul. A szóvivő a projekttevékenységek megismerésére nélkül "intézett támadást a romák egyik legfontosabb törekvése ellen" – tették hozzá. Megjegyezték, hogy a program keretében létrejön egy – a közfoglalkoztatás rendszerétől függetlenül működő – a hátrányos helyzetűek által létrehozott és működtetett országos foglalkoztatási szövetkezet, kiépül annak szervezeti és infrastrukturális háttere.

Hozzátették: "rendkívül veszélyes lenne, ha az LMP a kiegyensúlyozott, mértéktartó és hiteles politizálás helyett teret adna a hátrányos helyzetűekkel szembeni etnikai és szociális szegregációt képviselő ideológiáknak".

Kedden sajtótájékoztatón Vajda László, az ORÖ alelnöke azt mondta, a választott képviselők semmilyen információhoz nem jutottak a projekttel kapcsolatban, de más hasonló támogatások felhasználását illetően sem – számolt be a Roma Sajtóközpont. Kérdéseikre folyamatosan azt a választ kapták, hogy Farkas Flórián titkosította azokat, ezért az apparátus nem engedett betekintést az iratokba.

További részletek a HVG-hu-n itt olvashatók

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.