Pesti Srácok

A baloldal nem határolódik el Kész nézeteitől

A baloldal nem határolódik el Kész nézeteitől

Nem határolódtak el a veszprémi időközi országgyűlési választáson induló jelöltjüktől a baloldali kis pártok annak ellenére, hogy a Magyar Nemzet tegnapi lapszámában föltárta, Kész Zoltán szélsőséges, a demokrácia alapelveit megkérdőjelező kijelentéseket tett korábban. Az MSZP-s Szanyi Tibor és a DK-s Kerék-Bárczy Szabolcs azzal próbált érvelni, hogy a lap esetleg nem pontosan idézett Kész korábbi nyilatkozataiból.

Szanyi a Hír TV-nek elmondta, Kész Zoltán független egyéni jelölt, ezért neki kell eldöntenie, hogy meddig kíván részt venni a választási csatában. Szanyi szerint a jelölttől kéne megkérdezni, hogy pontosan mi az álláspontja a nyilatkozatai alapján felvetődő kérdésekben. Közölte: a sajtó tud megcsavartan továbbítani különböző mondatokat, úgyhogy szeretné azokat Kész Zoltán szájából hallani, de „most nem fogok ezért Veszprémbe elutazni, hogy megkérdezzem”.

Gőgös Zoltán, az MSZP Veszprém megyei elnöke a jelöltjük által mondottak megvalósításával a Fideszt vádolta meg. Szerinte a kormánypártok szüntették meg a segélyezést, ők tagadták meg az általános választójogot, küldték padlóra az esélyegyenlőséget, rombolták földig az egészségügyet, ezért inkább a Fidesz jelöltje, Némedi Lajos a vállalhatatlan.

PestiSracok facebook image

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja azt állította: a lapban ismertetett előadásrészlet, illetve blogbejegyzés nem is létezik, vagy nem a valós tartalmat írta le az újság, és élt a gyanúperrel, hogy a Magyar Nemzet azokat a „kisujjából szopta”.

A Liberálisok a lap megkeresésére közölték: természetesen kitartanak Kész Zoltán támogatása mellett, „szemben az állam irányította rablókapitalizmust szolgáló, az esélyegyenlőséget az elmúlt négy év során tevőlegesen felszámoló Fidesz jelöltjével”. Fodor Gábor pártja szerint a piacgazdaságban, azaz a kapitalizmusban való hit nem kizárólag Kész Zoltán nézeteiben jelenik meg, hanem az alkotmányban is, és ők maguk is hisznek a vállalkozás szabadságában. A Liberálisok egyetértenek jelöltjükkel abban is, hogy az egészségügyben és az oktatásban sem elvetendő dolog a magántőke, ami a párt szerint „nem jelenti az állam azonnali, sem teljes kivonulásának lehetőségét egyik területről sem”. Az általános választójoggal és esélyegyenlőséggel kapcsolatban viszont nem egyeznek Fodorék nézetei a szerintük a lap által „Kész előadásából kiragadott mondatokkal”.

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke lapzártánkig nem reagált a megkeresésre.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik veszprémi képviselőjelöltje csak azt nem érti, miért most került a figyelem középpontjába Kész Zoltán politikai hitvallása, hiszen látható volt már korábban, hogy ő „egy ultraliberális nézeteket valló fiatalember”. Hozzátette: Kész gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc és a DK programját képviseli.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.