Pesti Srácok

Elhunyt Schweitzer József országos főrabbi

Elhunyt Schweitzer József országos főrabbi

Életének 93. évében elhunyt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár – közölte honlapján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége csütörtök éjjel.

Schweitzer József Veszprémben született 1922-ben. Édesapja jogász volt, édesanyja tanítónő, akit korán elvesztett. Nagyapja, Hoffer Ármin veszprémi főrabbi fővárosba kerülésével Budapesten tanulhatott. A világháború idején munkaszolgálatra hívták be, majd Budapesten bujkált.

1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol sémi nyelvészetből, ókori keleti történelemből és szociológiából doktorált. 1947-ben avatták rabbivá.

PestiSracok facebook image

1948 és 1981 között Pécsett volt főrabbi. 1981-ben hívták meg a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbijává. 1985-ben nevezték ki az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának, amely tisztséget 1997-ig töltötte be.

1994-ben - lelkészi, tudományos és nevelői munkájának elismeréseként - országos főrabbivá választották, e tisztséget 2000-ig töltötte be.

1991 óta volt a Keresztény-Zsidó Társaság társelnöke. 1990-ben beválasztották az izraeli Egyetemes Héber Civilizációoktatási Társaság vezetőségébe, 1991-ben társelnöke lett a Keresztény-Zsidó Társaságnak, 2002 májusában megválasztották a Magyar Hebraisztikai Társaság (MHT) elnökévé.

Tagja volt az MTA Doktori Tanácsa vallástudományi szakbizottságának. Kutatási területe a zsidó teológia, a magyarországi zsidóság története. Megírta a Pécsi Izraelita Hitközség történetét, a Tolna megyei zsidók történetét, kiadta A zsidóság a magyar művelődés századaiban és Uram, nyisd meg ajkamat címmel válogatott tanulmány- és esszékötetét.

Címzetes egyetemi tanára volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, előadó tanára a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hebraisztikai Tanszékének, díszdoktora a Károli Gáspár Református Egyetemnek és a New York-i Jewish Theological Seminary-nak. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2006-ban avatta tiszteletbeli tanárává.

Munkássága elismeréseként 1995-ben Kisebbségekért-díjat, 1996-ban Pro Urbe Budapest kitüntetést, 1997-ben Széchenyi-díjat, 1998-ban Pázmány Péter-díjat, 2000-ben Scheiber Sándor-díjat, 2001-ben a Francia Köztársaság Becsületrendjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2005-ben Prima-díjat, 2006-ban Várhegyi György-díjat kapott, 2007-ben Radnóti Miklós-díjat kapott. 2003-ban Budapest díszpolgárává választották. 2007-ben a pozsonyi Ferdinand Martinengo Társaság Békeharangok - üzenet az egyesült Európának elnevezésű emlékéremmel tüntette ki. 2011-ben Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, amelyet nem vett át.

MTI / Fotó: bzsh.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.