Pesti Srácok

Kész Zoltán nem hisz az esélyegyenlőségben

Kész Zoltán nem hisz az esélyegyenlőségben

A magyarságot és a fiatalokat kollektíven megbélyegző kijelentéseket tett egyik előadásán Kész Zoltán, aki a baloldali kis pártok jelöltjeként indul a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson. Kész zoltán nem hisz az esélyegyenlőségben és az általános választójogban, szerinte a kapitalista kizsákmányolás jó, az államnak pedig ki kell vonulnia az oktatásból és az egészségügyből - írta a Magyar Nemzet.

Kész Zoltán a neoliberális, globalizációpárti nézeteket hirdető Szabad Piac Intézet elnökeként számos előadást tartott Magyarországon és az Egyesült Államokban az utóbbi években. Ezek egyikén, egy 2013. májusi várpalotai előadáson egyebek között arról beszélt: „Az a baj, hogy a magyar embertípus – és ezért nem hívom én kapitalistának a magyar embertípust – az államra vár.” Bővebben nem fejtette ki, mitől más típusú ember a magyar, mint más népek. A képviselőjelölt nemcsak a magyarságot szólta le kollektíven, hanem a magyar fiatalságot is, amikor kijelentette: „a mai magyar fiatalok <…> szeretnének marha nagy fizetést kapni, és közben nagyon keveset dolgozni érte”. Majd a kapitalizmus védelmében előadta: „Bele kell gondolni, hogy azáltal, hogy esetleg kizsákmányol téged , értéket teremt, mindegyikőnk jól jár bizonyos dolgokban”.

Kifejtette: „Az egészséges kapitalizmus számomra mint libertárius számára azt jelenti, hogy minimális állam.” Éppen ezért szerinte az adó „az egy lopás”. Sőt, ennél is tovább ment: „Sokan azt mondanák a Szabad Piac Alapítványban, hogy azért még alapfokú oktatás még idetartozik, középfokú oktatás még idetartozik, hogy állami szerep, egészségügy idetartozik mint állami szerep. Én személy szerint, mint Kész Zoltán, azt mondom, hogy nem.”

PestiSracok facebook image

Internetes blogjában Kész részletesen leírta, hogyan látja a világot: „Republikánus is vagyok, mert nem hiszem, hogy mindent a gazdagoknak kéne fizetni, s közben az ország fele meg segélyekből éljen. Radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem. Biztos, hogy szépen hangzik ez az egyenlősdi, de értsük már meg, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenki egyenlő.” Majd – részben a Jobbik által hangoztatott álláspontot átvéve – azt írta: „Nem hiszek az általános választójogban, mert amíg a nem adózó szavazata egyezik az adózóéval, addig csak a demagógia és a populizmus uralja a politikai kultúrát vagy kulturálatlanságot.” A bevándorlás témakörét is érintette: „De mit szóljon a muzulmán hitet valló, magyar feleséggel rendelkező, itt dolgozó és adózó, segélyt még hírből sem ismerő állampolgár? Pedig lehet, hogy hasznosabb tagja a magyar társadalomnak, mint aki segélyért szül gyereket”.

Kész időközben törölte blogját, ám bejegyzései máig elérhetők.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.