Pesti Srácok

Kicserélték a lapokat a moszkvai ingatlanügy pályázati anyagában

Kicserélték a lapokat a moszkvai ingatlanügy pályázati anyagában

Lapokat cseréltek a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség értékesítésével kapcsolatos pályázati anyagban – állapította meg a szakértő az ügylet kapcsán indult büntetőperben pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az okmányszakértő a tárgyaláson elmondta: a vételi ajánlat eredeti és másolati példányának egy-egy oldalát kicserélték, ez egyértelműen megállapítható a dokumentumok külső jegyei alapján.

Továbbá elhangzott, hogy a kicserélt oldalakon eltért a vételi ajánlat összege, mi több az aláírásokat sem ugyanazzal a tintával írták. Az aláírások eredetiségéről írásszakértő mond majd véleményt. Védői kérdésre ugyanakkor a szakértő hangsúlyozta: az iratokat tartalmilag nem tudja megítélni, azok jogszerűségéről nem mond véleményt, és azt sem tudja, hogy mikor cserélték az egyes oldalakat.

PestiSracok facebook image

A védelem arra hívta fel a figyelmet, hogy egy irat utólagos megváltoztatása nem feltétlenül jelent jogellenes manipulációt, ez megtörténhet pusztán csak azért, mert hibákat javítanak ki a dokumentumban.

A vádlottak nem emlékeztek arra, hogy milyen körülmények között történhetett az oldalcsere. Egyikük ugyanakkor felvetette: vajon miért az ügyben korábban eljáró titkosszolgálatok szakértőjének kellett vizsgálódni a perben. Az ügyészség képviselője szerint azért, mert azok a szakemberek gyorsan, pontosan, megbízhatóan dolgoznak.

Az ügyészség az irat megváltoztatását nem rója a vádlottak terhére, de azt igen, hogy tudtak róla. A tárgyaláson egyes vádlottak felvetették, hogy a távollétükben is folyhatna az eljárás, ám erre a bíró nem látott lehetőséget.

A Központi Nyomozó Főügyészség Magyarország moszkvai kereskedelmi képviseletének eladása kapcsán emelt vádat hét ember ellen. A vád szerint a volt moszkvai nagykövet 2008 márciusában felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést. A vételár 23,7 millió dollár volt, ám a vevő nem sokkal később már ennek sokszorosáért adta tovább az ingatlant, ami miatt Oroszországban is indult büntetőeljárás.

Az ügyészség szerint az ügyletből a magyar államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett, ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as – védelem által egyébként vitatott – értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért.

Az ügylet sajátossága, hogy csak az épület volt magyar tulajdonban, a földterület azonban, amelyen állt, egy évtizedekkel korábbi kormányközi megállapodás értelmében az orosz államé.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta volt államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és az értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két, vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolja. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

MTI / MNO - Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.