Pesti Srácok

Szakértő: nem zsigerből elvetendő ötlet a drogteszt bevezetése

null

Kényes, ám nem elvetendő ötlet a kötelező drogteszt bevezetése Újhelyi Eszter, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Molekuláris Bio-lógiai Laboratóriumának vezetője szerint. A szakember a Magyar Hírlapnak elmondta, egyre több szakterületen ma már elvárás a kötelező szűrés, az iskoláskorú gyerekek esetében pedig – lévén, hogy a dizájnerdrogokkal sajnos már tizenegy-tizenkét évesen is találkozhatnak – érdemi visszatartó erővel bírna a kizárólag jól átgondolt, szakszerűen előkészített intézkedés.

A szakértő kiemelte, az egyik legfontosabb probléma, hogy sokszor úgy jut be a bulizó fiatalok szervezetébe az anyag, hogy nem is tudnak róla. Például belekeverik az italukba. Emellett vannak olyanok is, akik már annyira függők, hogy teljesen mindegy nekik, mit fogyasztanak. Ami hatalmas gond, hogy a dizájnerdrogokhoz egyre olcsóbban hozzá lehet jutni, mondhatni szinte szétszórják már az iskoláskorúak között is, akik – lévén, hogy egy tizennégy-tizanhat éves gyermeket bármire rá lehet beszélni – nagy eséllyel ki fogják próbálni. Az első droghasználat így egyre korábban megtörténik, a toxikológiára ma már tizenegy-tizenkét éves gyerekek is rendszeresen bekerülnek – tette hozzá.

Újhelyi Eszter hangsúlyozta, Kocsis Máté fideszes polgármester javaslata a kötelező, illetve önkéntes alapú drogtesztről az iskolákban, valamint a politikusok és az újságírók körében nem zsigerből elvetendő. Szerinte maga a tudat, hogy valakit bármikor drogteszt alá vethetnek, komoly visszatartó erővel bír: „Magyarországról sokan járnak ki dolgozni különféle tengerjáró hajókra pultosként, zenészként, személyzetként és így tovább. Őket erre specializálódott közvetítő cégek szervezik, akik a leendő alkalmazottal kötelező jelleggel drogtesztet csináltatnak, ennek lebonyolítását mi is végezzük. Akit végül alkalmaznak, pontosan tudja, hogy őt rendszeresen drogvizsgálat alá vethetik. Akiről pedig kiderül, hogy esetleg kábítószert fogyasztott, azt a legközelebbi kikötőben azonnal kiteszik. De egyre több szakterületen ma már elvárás és kötelező a drogteszt, ami ilyen helyzetekben egyébként teljesen természetes”.

PestiSracok facebook image

Az Újhelyi Eszterrel készült interjú itt elolvasható.

Forrás: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.