Pesti Srácok

Szilvásy: Az ügyészek bocsánatot kértek tőlem a koholt vádak miatt!

null

Szinte mindegyik ellene indított büntetőügyben előfordult, hogy az ügyészség egyik képviselője arra kérte, ne haragudjon rá, de ő parancsot teljesít. Erről Szilvásy György volt titokminiszter beszél a 168 Órának adott interjújában, akit a bíróság immár jogerősen felmentett a hivatali visszaélés vádja alól az UD Zrt.-ügyben. Szerinte az ügyészségen belül néhányan kézi vezérléssel, pártpolitikai érdekek mentén dolgoznak.

A titokminiszter az interjúban az ügyészséget azzal vádolta, hogy az UD-ügyben a Fidesz segítségére sietett, hogy a pártnak ne kelljen jogállami keretek között vitatkoznia. Szerinte a mostani felmentése az akkori kormány és a nemzetbiztonsági szervek tisztaságáról is szól. Beszélt arról is, hogy szerinte a mostani kormánypárt hatalma a „2006-os erőszakban fogant”, később pedig „megpróbálták megváltoztatni a történelmet”.

Szilvásy nehezményezte azt is, hogy az ügyészség jobboldali politikusokat érintő ügyekben ritkán emel vádat. Titkosszolgálati miniszterként sok jelentést olvasott ugyan politikusok gyanús ügyeiről, ám míg a szocialistákat érintő ügyek rendre eljutottak a bírósági szakig, a fideszeseké nem. Elmondta azt is, hogy szinte mindegyik ügyben előfordult, hogy az ügyészség egyik képviselője arra kért, ne haragudjak rá, de ő parancsot teljesít. a kémperrel kapcsolatban pedig kijelentette: „ártatlanul ítélték el”.

PestiSracok facebook image

A teljes interjú itt elolvasható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.