Pesti Srácok

Több csúsztatást is tartalmaz az Amnesty International Magyarországról szóló jelentése

Több csúsztatást is tartalmaz az Amnesty International Magyarországról szóló jelentése

A Human Rights Watch legutóbbi országjelentése után az Amnesty International (AI) publikált egy, Magyarországgal is foglalkozó jelentést, melynek számos állítása tévedéseken alapul - írta elemzésében az Alapjogokért Központ. Szerintük - az AI által leírtakkal ellentétben - Magyarországon a hatalmi ágak egymástól elválasztva működnek, amit a korábbi Alkotmányhoz hasonlóan az Alaptörvény a legmagasabb szinten deklarál.

Kiemelték, hogy a sugalmazottakkal ellentétben a magyar választási rendszer 1990 óta vegyes rendszerként működik, tehát nem csak a listás eredményeket szükséges figyelembe venni akkor, amikor az országgyűlési mandátumarányokról beszélünk. A vonatkozó választási jogszabályokat, csakúgy, mint az Alaptörvényt, több hónapos vita után, nyilvános törvényalkotási eljárásban fogadták el - tették hozzá.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai nemzetiségek hatékonyabb jogvédelmét éppen az új Alaptörvény biztosítja, ráadásul jóval magasabb szinten, mint a korábbi Alkotmány, hiszen az ilyen közösségekhez tartozók a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, illetve emberi méltóságuk megsértése miatt most már bírósághoz fordulhatnak, míg korábban ezt ilyen alapon nem tehették meg.

PestiSracok facebook image

Az Alapjogokért Központ hangsúlyozta azt is, hogy a menekültügyi őrizet gyakorlatára vonatkozó állítások sem állják meg a helyüket, hiszen egyrészről a menekültek mindösszesen 10 százalékánál alkalmazták ezt a jogintézményt, másrészről a számukra is hatékony bírósági jogorvoslat áll rendelkezésre. Hozzátették: az is kiemelendő, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának tavalyi döntésével összhangban a jogalkotó módosított a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre vonatkozó szabályozáson és törvénybe iktatta az adott bírói döntést kötelezően, hivatalból felülvizsgáló kegyelmi eljárást.

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: boon.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.