Pesti Srácok

A török kormányfő látogatása: lendületesen fejlődnek a magyar-török kapcsolatok

A török kormányfő látogatása: lendületesen fejlődnek a magyar-török kapcsolatok

Nagyon lendületesen fejlődnek a Magyarország és Törökország közötti kapcsolatok, és Ankara az energetikában kész minden támogatást megadni Közép-Európának - mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Budapesten.

A török kormányfő kedden tárgyalt magyar kollégájával, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Törökország nyitott az együttműködésre az energetikában, kész minden segítséget megadni Közép-Európának, Magyarországnak. Felidézte: a Nabucco is jó kezdeményezés volt, de nem érte el a célját. Most azt a lehetőséget fontolgatják, hogy Oroszország Törökországba szállítaná a Déli Áramlatba szánt gázt, ezt Közép-Európába is eljuttathatnák, és Törökország nyitott erre a lehetőségre - közölte. Hozzátette: országa sok energiát fogyaszt, és fontos tranzitország is.

Ahmet Davutoglu üdvözölte, hogy Magyarország kiemelt szerepet szán külpolitikájában Törökországnak, és megköszönte, hogy Magyarország kitartóan támogatja Törökország EU-csatlakozását. Törökország mindenképpen csatlakozni akar az unióhoz, ezért is fontos Magyarország támogatása - mutatott rá.

PestiSracok facebook image

Ahmet Davutoglu sikeresnek értékelte Orbán Viktorral folytatott tárgyalását. Mint mondta, a két ország stratégiai együttműködést folytat a NATO keretein belül, Európával kapcsolatban is hasonló álláspontot képviselnek, és a nemzetközi ügyeket tekintve is szilárd alapokon nyugszik a kapcsolatuk.

A török miniszterelnök kitért a magyar-török stratégiai együttműködési tanács működésére is, mint mondta, általában a szomszédos országokkal tartanak fenn ilyen együttműködési formát, de Magyarországot is hozzájuk közel álló országnak tartják.

Fontos célnak nevezte a gazdasági kapcsolatok fellendítését, a korábban meghatározott, ötmilliárd dolláros áruforgalomról szóló terv mielőbbi teljesítését. A török kormányfő emlékeztetett arra, hogy a magyarokat és a törököket sok történelmi szál fűzi össze, és a törökök mindig szívesen látják a magyarokat országukban. Orbán Viktornak azt mondta: remélhetőleg mielőbb vendégül láthatják Törökországban.

Ahmet Davutoglut török újságírók kérdezték az ország kamatcsökkentéséről. A török kormányfő kifejtette: a török központi bank óvatos számítást végzett a kamatcsökkentésről szóló döntés meghozatalakor, és további csökkentésre lenne szükség a gazdaság stabilitása érdekében.

Ugyancsak török újságírók kérdezték a szíriai helyzetről is. Ahmet Davutoglu mindenekelőtt hangsúlyozta: senkinek nem áll jogában számon kérni Törökországon a lépéseit. Azt mondta: a szíriai rezsimnek el kell számolnia mindazzal, amit az elmúlt négy évben a saját nép ellen elkövetett. Csaknem ötmillióan hagyták el az otthonukat a háború miatt, és Törökország több mint kétmillió menekültet fogadott be.

A szíriai kormány vasárnap közölte: a török hadsereg szombat éjjeli katonai művelete Észak-Szíriában az "agresszió felháborító megnyilvánulása" volt, és Damaszkusz Ankarát teszi felelőssé annak bármilyen következményéért. A szíriai állami televízióban felolvasott közlemény szerint a török kormány értesítette ugyan az isztambuli szíriai konzulátust arról, hogy egy Törökország tulajdonában lévő mauzóleum őrségének kimenekítését és a síremlék elszállítását tervezi, nem várta meg azonban, hogy Damaszkusz beleegyezését adja a művelethez. Ahmet Davutoglu előzőleg Twitter-oldalán közölte, hogy egy katonai akcióval sikeresen evakuálták Szíriából a 38 fős őrséget, és a síremléket is Törökország területére vitték. Az üresen maradt épületet felrobbantották, nehogy terroristák támaszpontul használják.

A sajtótájékoztató előtt szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről Gül Baba türbéjének felújításával kapcsolatban, továbbá szociális biztonsági egyezményt, a nukleáris energia békés felhasználásáról egyetértési nyilatkozatot, fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti együttműködési megállapodást, Budapest és Ankara között testvérvárosi megállapodást, valamint a Fővárosi Vízművek és a török miniszterelnöki hivatal katasztrófavédelmi szolgálata közötti együttműködési megállapodást írtak alá.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."