Jól keresnek a szlovák bevásárlóközpontok a vasárnapi zárva tartással

Egy hétvégéből ugyan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az már tény, hogy ezen a vasárnapon a korábbiakhoz képest jóval több magyarországi, illetve csallóközi rendszámú személygépkocsi parkolt a pozsonyi plázák, továbbá főleg a nyitrai bevásárlóközpont előtt - tájékoztatta a Nol.hu-t Miroslav Pálffy szlovákiai gazdasági elemző.
Michal Kozub, a Home Credit munkatársa szerint a Szlovákiába áramló magyarországi bevásárló turizmus akkor növekedhet jelentős mértékben, ha a forint megerősödik.
- Legutóbb 2006-ban és egy évvel később alakult ki ilyen helyzet, amikor tömegesen érkeztek a határ túloldaláról a vásárlók. Azok voltak számunkra az aranyidők - nyilatkozta Ondrej Seben, a révkomáromi Siko Center bevásárlóközpont tulajdonosa.

Peter Pohanka, a CBRE Slovensko pénzügyi tanácsadója szerint a magyarországiakon kívül ezentúl elsősorban a csallóköziek úti célja változhat meg és Budapest, Győr, Komárom és Mosonmgyaróvár helyett Szlovákia fővárosába tarthatnak.
- Szombatonként e régió polgárai a téli hónapokat kivéve jórészt a kertjeikben, valamint a házaik körül szorgoskodnak, mostanáig rendszerint a hét utolsó napján indultak több ezren bevásárlással egybekötött kirándulásra, főleg a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyébe. Mostantól ők is alighanem Pozsony felé veszik az irányt, mert a vasárnapi shoppingolásról nem mondanak le, ráadásul nekik árfolyamgondjaik sem lesznek - vélekedett a pénzügyi szakember.
Forrás: nol.hu