Pesti Srácok

Iszlám Állam - OGY: Együttes ülést tart jövő szerdán a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság

Iszlám Állam - OGY: Együttes ülést tart jövő szerdán a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes ülésen vitatja meg jövő szerdán az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való magyar szerepvállalás kérdéseit - tájékoztatta Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kedden az MTI-t.

Hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. A tárcavezető emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az IÁ elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben.

Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák - ismertette a miniszter. Az Országgyűlés külügyi bizottsága a tervek szerint jövő hétfőn tárgyalja ezt a kérdést.

PestiSracok facebook image

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke kedden az MTI-nek elmondta: Kósa Lajossal, a honvédelmi bizottság fideszes elnökével megbeszélték, hogy a honvédelmi bizottság jövő szerda délelőtt 10 órára tervezett ülésének időpontjában a két testület együtt ülést tart. A bizottsági tagokat a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Információs Hivatal képviselői tájékoztatják az Iszlám Államról, a kurdisztáni helyzetről, s a tervezett magyar katonai szerepvállalásról.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kitért arra is, hogy a testület kedden zárt ülést tartott a Terrorelhárítási Központnál (TEK), amely keretében a TEK bemutatót tartott, s egyebek mellett tájékoztatást adott szervezetük idegenrendészeti és határrendészeti tevékenységéről, valamint az Iszlám Állammal kapcsolatos munkájukról.

Molnár Zsolt elmondta, hogy továbbra sem került le a bizottság napirendjéről az előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd, Magyarország moszkvai nagykövetsége volt mezőgazdasági attaséjának ügye sem. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt is elmondta, hogy továbbra is fenntartja Orbán Viktor meghívását. Molnár Zsolt azt mondta: más pártok képviselői is azt tartanák helyesnek, ha a miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatná "a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról". Hogy mikor lehet ez az ülés, azt a testület elnöke egyelőre nem tudta megmondani.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.