Pesti Srácok

Korrupt rendőrnek állított csapdát a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Korrupt rendőrnek állított csapdát a Nemzeti Védelmi Szolgálat

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság korrupt rendőrére csapott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat, aki százeurós vesztegetési pénzt fogadott el. A vesztegetésen kapott egyenruhást a helyszínen elfogták, ügyét pedig átadták a Központi Nyomozó Főügyészségnek– értesült a PestiSrácok.hu.

Portálunk úgy tudja, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársával szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat még március 8-án egy úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot hajtott végre. Ennek során az intézkedő rendőr jogtalan előnyként száz eurót fogadott el egy gyorshajtótól, aki vélhetően a védelmi szolgálat beépített embere volt.

A megbízhatósági vizsgálat lényege ugyanis éppen az, hogy a szolgálat munkatársai csapdát állíthatnak az általuk ellenőrzött rendőröknek, NAV-osoknak és más közszférában dolgozóknak. Sőt, az is megengedett , hogy egy bizonyos szintig – ahogy ebben az esetben is történhetett - provokálhatják az ellenőrzött személyeket, hiszen a törvény megengedi az NVSZ embereinek, hogy szabálysértéseket vagy bűncselekményeket kövessenek el. Így megengedett nekik többek között az adócsalás, vesztegetés, befolyással üzérkedés illetve a közlekedési szabálysértés.

PestiSracok facebook image

Az NVSZ a vesztegetési pénz átvétele után az intézkedő rendőrt elfogta, és ellene hivatali vesztegetés elfogadása bűntett miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tett, a büntetőeljárás folyamatban van. A vesztegetésen kapott rendőr szolgálati viszonya pedig 2015. március 9-én lemondással megszűnt.

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.