Pesti Srácok

Még szigorúbb lehet a vasárnapi zárva tartás

null

Lehet, hogy a világörökségi rész sem mentesül, a tulajdonos élettársa pedig nem számít majd családtagnak, azaz nem állhat be a pult mögé, írja az Index és a Világgazdaság.

A világörökségi területen lévő üzletekre eddig nem vonatkozott a vasárnapi boltbezárás, ám a Nemzetgazdasági Minisztérium az Indexnek azt mondta, ha a későbbiekben olyan módosító indítvány érkezik, ami a világörökségi területeken található boltok vasárnapi bezárását érinti, azt a kormány támogatni fogja.

A megfogalmazás azért érdekes, mert ezek szerint kezdeményezni nem fogják ugyan, de akár ha egyetlen képviselő is elindítja ezt, akkor máris nyert ügye lesz a kormánynál. Világörökségi rész egyébként a fővárosban az Andrássy út és környéke, vagy a fővároson kívül az Index összefoglalója szerint Tokaj-hegyalja történelmi borvidék, ahol Sátoraljaújhely, Szerencs, Sárospatak, Tokaj mentesül a törvény hatálya alól.

PestiSracok facebook image

A Világgazdaság közben azt írja, hogy a fogyasztóvédők hivatalból és bejelentés alapján is vizsgálják majd a vasárnapi zárva tartás szabályainak betartását. Az egyik ilyen szabály, hogy akkor lehet nyitva az üzlet a törvényben szabott időn kívül, ha tulajdonos vagy közeli hozzátartozó dolgozik ott. Ennek tisztázására akár a helyszínen is nyilatkozattételre vagy adatszolgáltatásra szólíthatnak fel az ellenőrök. A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint az élettárs nem számít családtagnak, írja a Világgazdaság.

Forrás: VS.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.