Pesti Srácok

Négy éve még nehezen támogathatónak tartotta a vasárnapi boltbezárást az NGM

Négy éve még nehezen támogathatónak tartotta a vasárnapi boltbezárást az NGM

Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról - értesült a nol.hu. Miként azt az internetes portál írja, a Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata nyomán több mint tízezer ember veszítené el a munkáját, és közel 50 milliárdot bukna a költségvetés. Ezek a számok ismertek voltak a kormány előtt akkor is, amikor tavaly a kabinet mégis a korlátozás bevezetése mellett döntött. A portál szerint a tanulmány megállapításai döntő részben ma is érvényesek. Az NGM-ben 2011-ben készült, ám sohasem publikált hatástanulmányban, amely a pró és kontra érvek elemzése után „nehezen támogathatónak” tartotta a korlátozást. Az NGM becslése szerint a forgalomcsökkentésből adódó áfakiesés, a megszűnő munkahelyek miatt a társadalom egészét terhelő kiadások, továbbá a kieső járulékbevételek összességében 50 milliárd forintos lyukat ütöttek volna a büdzsén. Nem lehetett tehát véletlen, hogy Varga Mihály tavaly novemberben a Hír TV-ben kijelentette, hogy nem támogatja a KDNP javaslatát.

Az „elfeledett” 2011-es hatástanulmány bőven merít a külföldi példákból - emlékeztet a nol.hu. Éppen francia tapasztalatok alapján azt javasolta, hogy szerencsésebb lenne, ha olyan jogszabályt hoznának, miszerint a munkavállalók csak önkéntesen vállalhatnának munkát vasárnap, ám ekkor dupla bérért. Ezen túlmenően az NGM szakmai anyaga úgy látta: „amennyiben a kérdésben politikai döntés születik (...) szükség lenne egy átmeneti időszakra, amikor először csak havonta egy vasárnap, majd két és több vasárnap lennének zárva az üzletek. Ebben az esetben lehetne felmérni a társadalomra, a vállalkozásokra, továbbá a költségvetésre gyakorolt hatást”.

A tanulmány megállapításai számokban

PestiSracok facebook image

Az állás nélkül maradó 10-15 ezer volt dolgozónak fizetendő munkanélküli-segély: 2,3-3,4 milliárd forint

A kieső béralapra jutó, elmaradó adó- és járulékbevétel: 26-27 milliárd forint

Várható forgalomcsökkenés: 20,4 milliárd forint

Várható áfakiesés: 7,6 milliárd forint

A teljes költségvetési kiesés: 43,2–49 milliárd forint

Kövér: a döntés magyar kiskereskedőknek és a dolgozóknak kedvez

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a PestiSrácok.hu-nak adott múlt hétvégi interjújában ugyanakkor kijelentette: teljes mellszélességgel kiáll a boltok vasárnapi zárva tartása mellett. "A kommunikációban viszont itt is látok problémákat: nem emeljük ki, hogy ez a döntés – azon túl, hogy a legkiszolgáltatottabb munkavállalók közé tartozó kereskedelmi dolgozók pihenőnapját védia profitot kivivő és a közterhek alól kibújó multikkal szemben a magyar tulajdonú kiskereskedelmi szektornak is kedvez" - emelte ki a házelnök.

A Nol.hu cikkét itt olvashatja el.

Fotó: liganet.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.