Pesti Srácok

Ügyészség: nem holokauszttagadó Németh György

null

Az ügyészség szerint a szociológus-közgazdász sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését nem követte el, amikor egy februári konferencián azt mondta: "Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt".

Február elején a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, a Romaversitas Alapítvány, a Partners Hungary és a Roma Sajtóközpont tett feljelentést Németh György közgazdász ellen, miután február elején a Közép-európai Egyetem tudományos konferenciáján kijelentette: "Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt".

(A szoicológus-közgazdász nem először fogalmazott meg sarkos véleményt a magyarországi cigánysággal kapcsolatban. Még 2013-ban a cigányságot „bomlásterméknek” nevezte, ami akkor is óriási felháborodást váltott ki.)

PestiSracok facebook image

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség mostani véleménye szerint Németh György a mondatát "akként értette, hogy a cigány nemzetiséghez tartozókkal szemben elkövetett bűncselekmények a zsidó hitelveket vallókkal szemben elkövetett bűncselekményekkel nem azonosak, 'ne próbáljuk összehasonlítani'" - értesült a Roma Sajtóközpont.

Szerintük a kijelentés nem meríti ki a Büntető törvénykönyv 333. §-ának tényállását, mely szerint "aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Az ügyészség indoklásában sorra veszi a jogszabályban említett cselekményeket, és megállapítja, hogy Németh sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését nem követte el.

Udvari Márton, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda ügyvédje szerint az indoklás nem több, mint "jogi csűrés-csavarás". "Arról lehet vitatkozni, hogy jó-e a jogszabály, és szükséges-e a Btk.-val büntetni a holokauszt-tagadást, álláspontom szerint a hatályos passzusokban foglaltakat Németh György elkövette" - közölte. A civilek nem tudnak fellebbezni, azt a jogi szabályozás nem teszi lehetővé.

Forrás: hvg.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.