700 milliárdos támogatást függeszt fel az Európai Unió

Már kifizetett, befejezett projektek elszámolásával van probléma, tudta meg az Index. Az EU Bizottság szerint 2007 és 2014 között Magyarország "nem kellő körültekintéssel választotta ki a pályázatok győzteseit", azaz nem mindig az győzött, aki a legjobb ajánlatot tette, hanem más szempontok is közre játszhattak, írja a portál.
Nem volt megfelelő a kiválasztási gyakorlat, amivel 2007 és 2014 között a győztes fejlesztéspolitikai EU-s pályázatokat kiválasztotta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, jelentette be Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár. A bejelentés szerint 700 milliárd forintot függesztenek fel innovációs, gépbeszerzési és épületfejlesztési vonalon. Csepreghy szerint a "kritikák" miatt nem kell fejlesztést leállítani, hanem alapvetően elszámolási vitáról van szó.
Az Európai Bizottság 2014-ben folytatott átfogó vizsgálatot az operatív programmal kapcsolatban. Csepreghy szerint több ezer pályázatot néztek át.
A helyettes államtitkár többször hangsúlyozta, hogy a pályázatelbírálási gyakorlat a Bajnai-Gyurcsány érából ered. Arra a kérdésre, hogyha 2010 óta látták, hogy nem megfelelő ez a gyakorlat, miért csak 2014-ben változtatott a kormány, azt mondta, hogy nem akarták, hogy források ragadjanak be, ezért "inkább felgyorsították a kifizetéseket".
Csepreghy szerint a következő "órákban, napokban" próbálják korrekcióra kérni az EU Bizottságot, hogy pontosan mennyit pénzt veszíthetünk el, az nem derült ki a sajtótájékoztatón.
A helyettes államtitkár szerint Lázár János Miniszterelnökségi miniszter arra kérte a Bizottságot, mutasson utat Magyarországnak, küldjön példákat más tagállamok jó gyakorlataiból, hogy kialakíthassunk egy olyan közbeszerzési rendszert, ami akár az összes uniós tagállam számára "példaértékű lehet". Csepreghy szerint hajlandóak a teljes magyarországi közbeszerzési rendszert megváltoztatni.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy nem igazán érti az unió részéről most "megfogalmazott kritikákat", hiszen a kormány 2014-ben egyértelműen jelezte, hogy változtatni kíván a korábbi rendszeren.
Forrás: Index
