Pesti Srácok

Előzetesben a gyermekgyilkos tatabányai nő

null

A Tatabányai Járásbíróság jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte azt a tatabányai, 41 éves asszonyt, aki hétfőn a gyanú szerint megölte 8 éves kislányát - mondta el a nő kirendelt védőügyvédje szerdán az MTI-nek. Csikós János tájékoztatása szerint védence, Á. Anikó megbánást tanúsított, felmérte tette súlyát, azonban még most is zavartan viselkedett. Az ügyvéd újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az elkövetett bűncselekményt tíztől húsz évig terjedő vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel is büntethetik. Az ügyvéd hangsúlyozta, sok téves információ jelent meg az ügyről különböző portálokon, például az sem igaz, hogy a gyermeket megkötözték. A késre mint elkövetési eszközre vonatkozó kérdésre Csikós János nem kívánt válaszolni. A tatabányai nő a tőle hosszabb ideje külön élő lányát a gyermek édesapjától múlt csütörtökön vitte el láthatásra. Hétfőn a gyermek holttestét lakossági bejelentés alapján egy tatai panzióban találta meg a rendőrség. Az anyát a panzióban őrizetbe vették, a 41 éves asszony beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az Index.hu-t megkereste a kislány édesapja, a portál pedig megrázó cikket közölt a témában. Az apa elmondása alapján a portál azt írta, hogy az előzetesbe helyezett nő korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, ivott és gyógyszereket is szedett. Korábban többször részegen vitte a gyereket az óvodába, az apát pedig már korábban is fenyegette a kislány meggyilkolásával. A kislányt az utóbbi években ezért az apa nevelte, az anya csak ritkán találkozott a gyerekkel. A nő helyzete mostanában rendeződni látszott, az apa ezért egyezett bele, hogy a húsvéti hétvégét együtt töltsék. A teljes cikket itt olvashatja el.

Szöveg: MTI/Index.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.